A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
Érdemes röviden betekintenünk a magyar vagyonok értékének megállapítása kapcsán alkalmazott számítások szempontjaiba. A bejelentés a következő vagyontárgyakra terjedt ki: ingatlan, ingóságok, részvények és kötvények, különféle típusú követelések, illetve jugoszláv hitelezőkkel szemben fennálló magyar tartozások. Attól függően, hogy a jövendő tárgyalásokon milyen súllyal képviselhetők az egyes magyar állampolgárok igényei, milyen a követelés jogcímének „erőssége”, a természetes személyek ingó és ingatlan vagyonát 7 kategóriába sorolták: 1. az őslakók javai (1941 áprilisa előtt is Jugoszlávia területén éltek, legerősebb igény), 2. nem őslakosok javai (1941 áprilisa után költöztek a mai Jugoszlávia területére, gyengébb igény), 3. kettős birtokosok javai (még többnyire birtokában vannak földjeiknek, erős igény), 4. rokoni kézben lévő magyar javak (a rokon jugoszláv állampolgár, erős igény), 5. ingyenes juttatás (gyenge jogcím, mivel, ha nem is minden esetben, de jugoszláv állampolgároktól elvett ingatlanokat kaptak), 6. áttelepültek régi ingatlanjai (nincs besorolás), 7. áttelepültek új ingatlanjai (nincs besorolás). A mezőgazdasági ingatlanokat összterületének megállapítása után művelési áganként, a kataszteri tiszta jövedelem alapján megbecsülték egy-egy hektár bácskai föld forgalmi értékét 1938-as pengőben, átlagértékben. Ezzel párhuzamosan egy másik számítást is beépítettek a végső összeg megállapításába: a különböző valutákban megadott mezőgazdasági ingatlanok művelési ágankénti adatait a Magyar Nemzeti Bank által megadott árfolyamok szerint átszámították 1938-as pengőre. Az összesítésről készült feljegyzés az átszámítás kapcsán ugyanakkor megjegyzi, hogy az MNB egyes valutákra (kuna, líra, schilling) megadott árfolyamai „nem tekinthetők reálisnak”, ezért az ezekben a valutákban megadott károk esetében nem végezték el az átváltást.369 A lakóépületek átlagos középértékét külön számították ki az 1-4 szobás, illetve ezen belül a paraszti, az ún. kispolgári (kisiparosok, kiskereskedők, altisztek, vasutasok, postások stb.) és az értelmiségi tulajdonban lévőkre, valamint az 5 szobásnál nagyobb lakóépületekre. A kiskereskedők üzlethelyiségét, a kisiparosok műhelyét egy-egy lakószobával vették egyenértékűnek. A számításoknál az 1938- as építési költségekből indultak ki, és átlagos amortizációként 40%-ot vontak le. Mivel az ötszobásnál nagyobb lakóépületek, bérházak, üzemi épületek „nem voltak tipizálhatók”, ezek objektív értéket nem tudták kiszámítani, így csak a bejelentett szubjektív értéket váltották át 1938-as pengőre, ismét csak kivéve a kunában, lírában és schillingben megadott értékeket. Az 1949. februári összesítéskor a bejelentett ingóságoknak csupán a bejelentési, azaz szubjektív értékét vették alapul és azt számították át 1938-as pengőbe. A jugoszláviai kibocsátású részvények esetében szinte teljes anyag 369 Uo. 153
