A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)

A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után

Budapest annak ellenére, hogy a vagyoni kérdések tisztázása eddig egy tapodtat sem haladt előre, abban reménykedett, hogy a békeszerződés aláírása (1947. február 10.), illetve ratifikálása (1947. június 24.) után a jugoszláv fél valóban hajlandó lesz foglalkozni a kérdéssel. Számítottak arra is, hogy a diplomáciai kapcsolatok 1947 februárjában történő felvétele és magyar-jugoszláv kapcsolatok kedvező alakulása lendítenek majd az ügyön.335 * * * 339 1947. október 15-én a pénzügyminisztérium javaslatot terjesztett a minisztertanács elé, hogy a jugoszláviai magyar vagyonok felmérése és a kérdés kétoldalú tárgyalásra történő előkészítése céljából Császár Károly pénz­ügyi könyvszakértő személyében küldjenek szakértőt Belgrádba. Időközben, 1947 novemberében, dr. Hernádi István, a pénzügyminisztérium külföldi károsultak ügyosztályának vezetője személyesen is tájékozódott Belgrádban, s hazatérte után azt javasolta, egyelőre helyezkedjenek várakozó álláspontra, mivel a komolyabb tár­gyalásokhoz most sem lehet a jugoszláv féltől megbízható adatokat beszerezni. így a minisztertanács 1948. február 12-én úgy döntött, hogy még nem szükséges Császár Károly különmegbízott kiküldése.340 A tárgyalások, amelyek előzményei még 1946 decemberére nyúltak vissza, ennek ellenére februárban megindultak. Ekkor Magyarország és Jugoszlávia megállapo­dott abban, hogy hat hónapon belül megkezdik azokat a tárgyalásokat, amelyek „a háború alatt keletkezett kölcsönös pénzügyi természetű kötelezettségek rendezésére irányulnak”, vagyis valamennyi követelés kölcsönös rendezését irányozták elő. 1947 nyarán a jugoszláv kormány megerősítette, hogy a közjogi követelések mellett nem zárkózik el magánjogi természetű pénzügyi kérdések és árukövetelések, az értékpa­pírok visszaadása és a pénzintézetek által behajtott követelések tárgyalása elől sem. A minisztertanács 1948. január 27-én, a Gazdasági Főtanács341 előterjesztésében kinevezte a magyar delegáció vezetőjét, dr. Szigeti Gyulát, s felhatalmazta, hogy a 335 Szántó Zoltán követ 1947. február 4-én, pár nappal a párizsi békeszerződés aláírása előtt adta át megbízólevelét Belgrádban Ivan Ribarnak, a Jugoszláv Föderatív Népköztársaság elnökének. A két ország kapcsolataira lásd Ripp Zoltán: Példaképből ellenség. A magyar kommunisták viszonya Jugoszláviához (in Standeisky Éva - Kozák Gyula - Pataki Gábor - Rainer M. János: A fordulat évei 1947-1949. Budapest, 1998, 1956-os Intézet, 45-62.), illetve A. Sajti Enikő Bűntudat és győztes fölény: a magyar-jugoszláv kapcsolatok 1944-1947 (in Papp Richárd - Szarka László szerk.: Bennünk élő múltjaink. Történelmi tudat - kulturális emlékezet. Zenta, 2008, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, 203-210.) című kötetét. 34(1 Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei 1947. június 1. - 1950. február 25. [online], www.mol.gov.hu/letoltes.phpTd id=84 [2012. szeptember 19.]; MOL KÜM XIX-J-1-j-Jugoszlávia- 23/g-269/1948. 27. doboz. 341 Egyes pénzügyminisztériumi és külügyi iratokban helytelenül, január 26-ai dátummal szerepel a minisztertanács január 27-ei ülése. MÓL XIX-J-l-k-Jugoszlávia-23/g-42 397/4-1948. 39. doboz. G. Vass: i. m. 1948. január 27 221/46., 129. A Gazdasági Főtanácsot 1945. november végén hozták létre, titkára a kommunista Vas Zoltán volt. 1949 végén szüntették meg, helyét a Népgazdasági Tanács vette át. A rendkívül széles rendeleti jogkörrel felruházott szervezet feladata az állami szervek gazdasági döntéseinek irányítása volt, s 1945-től 1947-ig, költségvetés híján, az állam pénzkiadásainak megha­tározása is feladatai közé tartozott. Egyik fontos célja a magántulajdon feletti állami kontroll kiépítése és biztosítása és a gazdaság gyakorlati irányítása volt. Rendeletéi megtalálhatók a Gazdasági Főtanácsi Határozatok Tárában, amelyet Fajth Tibor szerkesztésében 1947 novembere és 1949 júniusa között adtak ki. 145

Next

/
Thumbnails
Contents