A. Sajti Enikő – Juhász József – Molnár Tibor: A titói rendszer megszilárdulása a Tisza mentén 1945–1955 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 4. (Zenta - Szeged, 2013)
A. Sajti Enikő: A magyar vagyonok kisajátítása, államosítása Jugoszláviában 1945 után
jellegű tiltakozással” fordulnak az ügyben a jugoszláv kormányhoz, amelyet a később meginduló gazdasági tárgyalások során „célszerűen” tudnak majd felhasználni. Szondy ígéretet tett arra, hogy a külügy megfontolás tárgyává teszi, hogy egyes személyek vagyoni ügyeivel is foglalkozzon, illetve utasítani fogja a hamarosan Belgrádba utazó kereskedelmi delegáció tagjait, hogy „azok tájékozódó tárgyalásokat folytassanak mind a magyar érdekeltségek, mind pedig az elítéltek egyéni ügyeiben”. Végül a résztvevők megállapodtak abban, hogy a GYOSZ az elkobzott ipari vállalatokra vonatkozó adatokat, a pénzügyminisztérium pedig a pénzintézetek adatait gyűjti össze.333 1946. szeptember 10-én a külügyminisztérium valóban szóbeli jegyzéket intézett a SZEB jugoszláv delegációjához a Magyarországon bejegyzett cégek jugoszláviai telepeinek és fiókintézeteinek vezetői ellen kollaboráció vádja címén indított eljárások miatt, bár a jegyzék nem nevezte meg konkrétan, kikről is van szó. A kisgazdapárti Nagy Ferenc vezette kormány annak alapján emelt óvást a vagyonelkobzások ellen, hogy „a magyar állampolgárságú természetes személyek és magyar jogi személyek Jugoszláviában fekvő javainak, jogainak és érdekeinek sorsát a békeszerződés van hivatva rendezni, a szóban forgó jugoszláv rendszabályok pedig ennek a rendelkezésnek elébe vágnak”. Azt a magyar kormány sem vonja kétségbe, folytatódik a jegyzék, hogy a magyar tulajdonú vállalatok vezetőit is felelősségre vonják háborús bűnösség miatt, de igen messzemenő és jogilag helyt nem álló rendszabálynak tartják, ha „magyar jogi személyek vagyonát az ottani vállalati vezetők esetleges bűnössége folytán elkoboznák”. Azt is kifogásolták, hogy a vállalati vezetők „túlnyomó része” ellen védelem nélkül folytatták le az eljárást, s olyan személyeket is háborús bűnösnek mondtak ki, „akik a maguk részéről mindent megtettek, hogy a vállalat tulajdonában lévő üzemek minél kisebb mértékben álljanak a megszállók rendelkezésére”.334 Az 1946. szeptemberi értekezlet után a jugoszláviai magyar vagyonok külön összeírása is megkezdődött, köztük a magyar érdekeltségű ipari és kereskedelmi vállalatok, és a Jugoszláviában lévő magyar pénzintézetek vállalati érdekeltségeiről is próbáltak áttekintést szerezni. Egy 1946 őszén készült statisztikai összesítés például 71 különböző nagyságú vállalatot sorolt fel, amely listán a tulajdonos nevét hol feltüntették, hol pedig nem. Elkobozták például Szabadkán Nagy István 20 munkást foglalkoztató tésztaüzemét, egy temerini gyógyszertárat, Kovács Sándor óbecsei textilkereskedését, a Csáktornyái szikvízüzemet és a Granev fivérek harisnyagyárát, téglagyárát és gyarmatáru-nagykereskedését, a martonosi paprikamalmot, Florgoson Juhász Sándor vendéglőjét, Topolyán Pesti Lajos fodrászüzletét. Ugyanezen a listán szerepel még a teljesség igénye nélkül az újvidéki Agricola Gépkereskedelmi Rt., az apatini kendergyár, az újverbászi Bácskai Cukorgyár Rt., a nagybecskereki cukorgyár, a vajszkai Bogyáni Kenderipari Rt., a hódsági Honi Fonó- és Kötélgyár Rt., egy zombori tejüzem, egy belgrádi asztalosüzem, a szabadkai Závor Lajos textilüzlete stb.335 Ez azonban kezdetben még csak részleges, „reprezentatív adatgyűjtésen” alapuló, nem teljes összeírás maradt. Mint a pénzügyminisztérium külföldön károsultak ügyosztályának 1948. április 30-án kelt feljegyzésében olvashatjuk: az ügyosztályhoz április 335 MOL PM XIX-L - l-o - 76 659/1946. 31. doboz. 334 Uo. sz.n., valamint MOL PM XIX-L-1 k - 293 981/IV.b./1948. 33. doboz. 335 MOL PM XIX-L-l-k-41 824/4-1946. 31. doboz. 143
