Forró Lajos – Molnár Tibor: Tragikus emberi sorsok 1944-ből a partizániratok tükrében - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 3. (Szeged - Zenta, 2013)
Áldozatok
FILISZTER KELEMEN 1905. november 20-án született Magyarkanizsán, földműves, apja Márton, anyja Remete Viktória, felesége Muhi Margit. 1944. október 31-én, az adorjáni vérengzés napján Filiszter Kelemen is ott állt a piactérre terelt falusiak között. Sőt a válogatás alkalmával őt is a halálra szántak csoportjába állították. Indulás előtt azonban két társával - Kocsis Zoltánnal és Firányi Lajos plébánossal - együtt kiállították, és azzal bízták meg őket, hogy a faluban végeztessék el a földmunkákat, majd erről tegyenek jelentést Magyarkanizsán. A parancsnak eleget is tettek, de amikor Filiszter és Kocsis Magyarkanizsára ment jelentést tenni, ottfogták őket és likvidálták.274 275 Férje eltűnésének körülményeit Muhi Margit 1945. május 15-én a Magyarkanizsai Népfelszabadító Bizottság Bűnügyi Alosztályának jelenti be. Idézet a jegyzőkönyvből (28. dokumentum): „1944. november 12-én Radakovic Nikola és Oluski Aleksandar telefonon beidézték Magyarkanizsára. Az idézésnek eleget tett és jelentkezett Magyarkanizsán, ahol ottfogták. Ételt hordtam neki egészen 1944. november 22-ig, amikor tájékoztattak, hogy nem kell több étel, mert munkán van a laktanyában. De ott nem volt. Ettől az időponttól kezdve többé nem jelentkezett. "ln Magyarkanizsán november 22-én - egy morbid ötlettől vezérelve - a gyilkosok 22 áldozat likvidálásáról döntöttek. A kiválasztottak között volt Gajda János is, akinek sikerült megszöknie. Visszaemlékezésében megemlíti, hogy november 21-én éjszaka, miközben a vesztőhelyre kísérték, egy adorjánival volt összekötözve. Részlet Gajda János visszaemlékezéséből: „...vastag kötéllel kettesével megkötöztek bennünket. így, egy szál alsónadrágban az erdőn keresztül hajtani kezdtek bennünket a Tisza felé. Én éreztem, hogy kezemen lazul a kötés, és halkan odasúgtam a velem összekötözött adorjáni Filip nevezetű, szintén agyonkínzott bajtársamnak, meneküljünk, szegény nem tudott elszaladni, és ott a helyszínen kegyetlenül agyon lett verve."276 Filip nevű adorjáni likvidáltról nincs tudomásunk. Elképzelhető, hogy Gajda becenévről emlékszik vissza meggyilkolt társára, aki nem kizárhatóan az adorjáni Filiszter Kelemen. 274 Forró 2007. 74. 275 TLZ. F. 115. Községi Népbizottság, Magyarkanizsa. Büntetőügyi Alosztály. Ikt. szám: 117/1945/41. 276 Gajda János visszaemlékezése. In: Matuska 1991. 123. 85