Molnár Tibor: A zentai Városparancsnokság válogatott iratai 1944–1945 - A Titói Jugoszlávia levéltári forrásai 1. (Szeged - Zenta, 2011)
Dokumentumok
A nyomozás során Szabados Ferenc kijelentette, hogy a 2000 pengőt ajándékba adta Stricevic Durónak, akivel jó kapcsolatban van, és különben is vagyonos helyzetű. Stricevicet két nap elzárással büntettem, amit le is ült. Ugyanazon a napon tájékoztattam az NFB-ot a parancsnok utasításáról, amely szerint az összes elrabolt és elvitt tárgyat 48 órán belül vissza kell adni a sértetteknek. Továbbá, hogy valamennyi gyár, amely még nem dolgozik, azonnal kezdje meg a munkát. Elrendeltem a hivatalok munkaidejét, valamint hogy a parancsnok utasítása szerint vezessenek be ügyeletet a helyi NFB-ben. November 25-én megtartották a szláv [nemzetiségű] hadkötelesek, és a nem szláv [nemzetiségű] önkéntesek orvosi vizsgálatát. A Körzetparancsnokság közlekedési megbízottja, Juric Vladimir elvtárs, adai közlekedési és távközlési [megbízottnak] Prekajski Todor elvtársat nevezte ki. November 26-án a zentai térparancsnok parancsa alapján mozgósítottuk az 1915 és 1926 között született szláv [nemzetiségű hadköteleseket], 39-en jelentkeztek. A nem szláv [nemzetiségűek közül] 988-at mozgósítottunk. A bizottság háromtagú volt. November 27-én folytattuk a szláv [nemzetiségű hadkötelesek] mozgósítását, kiképeztünk 532-t. Összesen 1504 nem szláv [nemzetiségűt] mozgósítottunk. A textilgyár megkezdte a munkát. November 28-án az összes lőszert, tüzérségi lőszert és a lövegeket elküldtük a Térparancsnokságnak. A helyi NFB ülést tartott, amelyen a [J]NFH és PO számára adományokat gyűjtő albizottság alakult. Bizottság alakult a Vörös Hadsereg Adán keresztülvonuló [alakulatainak] elszállásolására. Munka[szolgálatos] század alakult nem szláv [nemzetiségűekből], amelybe 50 különböző technikus és 100 súlyosabb (sic!) munkás került. A munka[szolgálatos] század parancsnoka Vrgov Gavra elvtárs, helyettese Prekajski Mito [lett]. A lőszer és a hadianyag Zentára való küldéséről a katonai körzet bizottsága [intézkedett], A bizottság háromtagú volt, és a [J]NFH és PO vajdasági Főparancsnokságának 1943. XI. 19-ei keltezésű, 79. számú [parancs alapján tevékenykedett]. November 29-én nagygyűlést tartottak az JNAT második ülésének évfordulója alkalmából. Megtörtént az önkéntesek beiratkozása az adai Népőrségbe, ahova 29 őr jelentkezett. November 30-án megalakult a háborús károkat felmérő bizottság, mely öt tagból áll. Ada, 1944. november 30. Halál a fasizmusra - szabadság a népnek! Zentai járás Városparancsnokság, Zenta [Ikt.] szám: 583/1944 1944. XII. 2. Jelzet: TLZ, F. 109. 5. ikt. szám: 583/1944 Megjegyzés: egylapnyi, mindkét oldalra írógéppel - latin betűkkel - írt szerb nyelvű szöveg. A Népőrség parancsnoka olvashatatlan aláírás 167