Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület évkönyve 2011–2012 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 41. (Szeged, 2013)
I. Kutatómunkánk eredményeiből
74 A kutatási módszer A paraszti túlélési módszerek, stratégiák, adaptációmódok vizsgálatához nélkülözhetetlenek a szóbeli források, vagyis a korszakot megélt emberek emlékei. Hamar bebizonyosodott, hogy az egyszerű kérdőíves adatgyűjtés mellett, illetve helyett, célravezetőbb életút interjúk készítése, illetve az élettörténeti módszer alkalmazása. A szubjektív történelem, a tapasztalattörténet hordozói az élettörténetek. Ezek segítségével kapunk képet az értékrendről, a mentalitásról, és így érhetők tetten a magatartásformák, viselkedések, cselekvések mozgatórugói is. A téma- és egyben módszer választás aktualitását indokolja, hogy az idő előre haladtával egyre kevesebb esély van arra, hogy az adott témáról és időszakról „első kézből" való információkat szerezzünk. Az élettörténeti szövegek tartalmazzák az adatközlő életút eseményei mellett annak értékelő megjegyzéseit is. A paraszti gazdálkodás, a beszolgáltatás, a túlélési- és alkalmazkodási módszerek köré csoportosítható tematikus és szerkesztett élettörténeti szövegeket kétféleképpen hasznosítottuk. Egyrészt párhuzamba állítottuk az adatközlőktől kapott, különböző jelenségekre, résztémakörökre vonatkozó adatokat. Másrészt az élettörténeteket egységként kezelve, az egyén életútját vizsgáltuk, figyelve az abból kibontakozó túlélési stratégiákra, életút megoldásokra. A szóbeli közlés által nyert adatokat összevetettük az írott, illetve makro- és mikrotörténeti forrásokkal. Ezáltal arra törekedtünk, hogy a történelem objektív tényei mellé, a személyes tapasztalat tényeit felsorakoztatva megrajzoljuk a homokhátsági falvak 1945- 1956 közötti „hétköznapi történelmét", a benne élő kisember mikrovilágán keresztül. A háború után, hangsúlyosan pedig 1948 után a hatalom egyre erősebben avatkozott be a paraszti erkölcs- és értékrend szerint működő falu életébe. A parasztság számára ekkor a „törvények" betartása az egyéni paraszti életforma felszámolásának veszélyét jelentette. Ezzel a konfliktushelyzettel a parasztság a beszolgáltatás kapcsán napról-napra szembesült. A tét az egyes ember szintjén az életben maradás, a paraszti életforma megőrzése vagy feladása volt. A (homokvidéki) parasztembernek tulajdonsága a nagyfokú alkalmazkodási képesség. Erre tanította a természet, e nélkül nem tudott volna megmaradni ezen a tájon. Természetére jellemző, hogy bár a „maga urának" vallja magát, a történelem során megtanulta, hogy a hatalommal nem érdemes ujjat húzni. Nyíltan legalább is semmi esetre sem, mert annak nagy valószínűséggel ő lesz a vesztese. Ezek ismeretében mozgástere az adott korszakban igen szűk határok közé szorult, hiszen ekkoriban, aki élni akart, lépten-nyomon a törvénytelenség mezsgyéjére sodródott. A parasztság beszolgáltatás éveiben tanúsított magatartása - akár alkalmazkodásként, akár ellenállásként definiáljuk - túlélési ösztönében gyökerezett. Ez hozta működésbe azt az eszköztárat, melynek segítségével a hatalom minden kényszerítő ereje ellenére a beszolgáltatás éveiben általában képes volt megmaradni a hagyományos paraszti értékek szerint szerveződő életformában.1 A túlélési eszköztár elemei a múltA hagyományos paraszti társadalom felbomlásának folyamatáról lásd: VALUCH1987.43.; Nagy 2009.314-327.
