Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)
Kállay Albert főispánsága (1886–1898)
ben elmélkedett a főispán gyakori távolléteiről, mígnem 1894 elejétől megváltozott a stílus. Ekkor éppen a kormánypárti Hód-Mezö-Vásárhely rótta meg szokatlanul élesen közgyűlési tudósítása elején a főispánt: „tudjuk, hogy reá nézve nem valami élvezetes mulatság a mi törvényhatósági bizottsági tagjaink vitatkozásainak hallgatása, de úgy képzeljük, hogy nem azért van a törvényhatóságnak főispánja, hogy az minden hónapban egy napra elmenjen abba a törvényhatóságba, azután akár végezi el a dolgát, akár nem: szaladjon haza. Nem azért van főispánunk, hogy ha a közgyűlés nem végezhető be az első napon, vagy ha a közgyűlés bármi ok miatt elnapoltatik, az a főispánt egyáltalában ne érdekelje; ő ugyan a második napi közgyűlést nem vezeti, az elnapoltra el nem jön, hiszen már eltöltötte a legkeservesebb napját az illető hónapban. Hanem azért van főispánunk, hogy az közéletünk vezetője legyen, amihez bajainknak és embereinknek teljes megösmerése szükséges. Tudjuk, hogy rokonszenvet kívánni senkitől sem lehet, de azt igen is meglehet kívánni, hogy a kötelességét mindenki teljesítse, még akkor is, ha az rosszul esik neki. Mi a törvényhatóság kicsinylésének tartjuk a főispán meg nem jelenését a közgyűlésen, s nézetünk szerint azt a törvényhatóság nem tűrheti el.”310 311 Tény, hogy Kállay Albert a főispáni működése idején tartott rendkívüli közgyűléseknek csupán egyharmadán jelent meg, míg az általa megnyitott, többnaposra elnyúló gyűléseknek csupán az ötödén maradt a második napra is. Ha három- vagy többnapos volt a közgyűlés, akkor jellemzően az első kettőn volt jelen a főispán, s a harmadik naptól adta át az elnöklést a polgármesternek. Újabb visszaélések A „tisztult viszonyok” ellenére azért Kállay Albert főispánságának korszaka sem volt mentes a hivatali korrupciótól. Igaz, a kortársak szerint a visszaélések magába a rendszerbe kódolva léteztek: évek óta súlyos probléma volt a városnál, hogy nemcsak jelentősebb tisztviselői fizetésemelésekről nem lehetett beszélni, de gyakran éppen a bérek csökkentésére került sor. A helyi sajtó minden alkalommal felszólalt e jelenségek ellen, általában eredménytelenül. Még az Adamovics-ügy kirobbanásakor írták, hogy egyáltalán nem meglepő, ami történt, hiszen köztudott: a városi tisztviselők többsége „nyakig adósságokban úszik”, egymásnak vállalnak kötelezettségeket pénzintézeti váltókra, így akik nagyobb pénzösszegeket kezelnek, egy idő után könnyen kísértésbe eshetnek. "11 A második törvényhatósági törvény 4. §-a értelmében a belügyminiszter kiküldöttjei révén bármikor megvizsgálhatja a törvényhatóságok közigazgatási eljárását, belső ügyvitelét és pénzkezelését. Az új törvénynek ez volt az egyik, több oldalról is támadott rendelkezése, holott Vásárhely példájánál autentikusakban semmi sem mutatta, mekkora szükség van (lett volna) ilyen vizsgálatok310 HMV 1894. ápr. 8. 311 VV 1885. máj. 7. 73
