Varsányi Attila: A hódmezővásárhelyi főispánság története 1873–1950 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 40. (Szeged, 2013)

Dáni Ferenc főispánsága (1873–1880)

javadalmazása került kereszttűzbe, ahol a főispánnak is közbe kellett szólnia: a rendezett tanácsú város polgármestere évi 1500 Ft-ot keresett, ezt most a bizott­ság évi 1800-ra javasolta felemelni. Czuczi János bizottsági tag ez ellen érvelt, mondván: maradjon minden a régiben, a polgármester fizetése maximum évi 1600 Ft legyen, hiszen a jövőben is „számos szükség nehezedik majd a városra”, és egyébként a belügyminiszter is erősen ajánlotta leiratában a takarékosságot a város figyelmébe. Czuczi felvetésére Ábrái Károly akként reagált, hogy a város­nak a legtehetségesebb személyeket kell tisztikarába megnyernie, ez pedig a régi fizetéssel nem fog menni, hiszen évi 1600 Ft „egy közönséges polgár háztartásá­ra is csak szűkén elegendő”. A vitát végül Dáni főispán hozzászólása döntötte el: bár a város gazdálkodásának ügyét és helyzetét nem szabad szem elől téveszte­nie, ki kell jelentenie, hogy az évi 1600 Ft-os fizetést csekélynek tartja. Igaz, hogy a régebbi kor tisztviselőinek kevés fizetésük volt, de „egymás közt bevall­hatjuk”, hogy ezek azt nem csekély mellékjövedelemmel egészítették ki. Erre a jövőben nem lesz lehetőség: a tisztviselők egyrészt felelősség terhe mellett szol­gálnak, másrészt ajándékot immár egyikük sem fogadhat el.7<’ A főispán arra kérte a közgyűlést, legyen méltányos a fizetések megállapításánál, ne kívánják, hogy az egyes tisztviselőknek mindennapi megélhetési gondjaik legyenek. Egy ügyes, képzett polgármester akár egyetlen lépésével is ezreket takaríthat meg városának, ráadásul a megválasztandó tisztikar új beosztásával és fizetésével erkölcsileg kötelezett lesz arra, hogy gondos munkája révén a most esetleg többe kerülő fizetése költségeit takarítsa meg a városnak, s ezen felül akár még tetemes hasznot is hajtson neki. Az új szervezési szabályzatban a közgyűlés nagyobb jogokat, szinte teljhatalmat biztosít a polgármesternek, viszont a több jog mellé dukál a magasabb fizetés is. A város első embereként „legyen legalább annyi a fizetése, amelyből állásához képest ha nem is fényesen, de becsületesen megél­het”. A főispáni hozzászólás után a közgyűlés nagy többséggel fogadta el a pol­gármester évi 1800 Ft-os javadalmazását.76 77 Az első törvényhatósági bizottsági választások A frissen kinevezett főispánt köszöntő vezércikkében a Hód-Mező- Vásárhely alig foglalkozott Dáni Ferenc személyével, inkább a vásárhelyi vá­lasztókhoz intézte sorait, a közelgő bizottsági tagválasztásokon alkalmazandó vezérfonalat sulykolva. Leszögezték, hogy a város a pártjelszavak alatt „ráklé­pésben halad” csupán, az új törvényhatóság szervezésénél így mellőzni kell a politikai pártnézeteket és ellentéteket. Az elmúlt hat esztendőben e küzdelmek csak azon folytak, hogy kik uralkodjanak a választásokon, és kik kaparintsák meg a hivatalokat; az érdem pedig egyedül a „cimboraság” volt, a valódi képes­76 A hajdani tisztviselők ezen „ajándékok” révén csekélyebb fizetésüknek akár a háromszorosát is megkereshették. 77 VK 1873. aug. 17. 26

Next

/
Thumbnails
Contents