Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
Magyar Anna: Ajánlás
Ajánlás 5 Ajánlás A megye honismereti életének és a honismereti egyesületnek a történetét bemutató kötetet tartja kezében az olvasó. Hasonló témájú alkotást - közel sem ilyen részletezőt - mindössze egyet találhatunk az országban, ami azt jelenti, hogy a „Három folyó mentén" indulása óta erősödik nálunk a helyhez kötődés tudata. Amint a gondosan és világosan szerkesztett műből, mintegy ötvenhét szerző munkájából kiderül, mindig találhatók olyan személyek megyénkben, akik emelkedett lélekkel önzetlenül felvállalják az egyes települések történetének és jelenének ápolását hol adatok gyűjtésével, gyűjtemények létrehozásával és gondozásával, hol dolgozatok, monográfiák készítésével, hol iskolai szakkörök vezetésével és érdeklődő felnőttek számára társaságok létrehozásával. Önzetlenül fáradoztak és fáradoznak a hely szellemének, genius lódnak az éltetésén. Hogy mennyire gazdag a fentiek tekintetében megyénk, azt mutatja a profi múzeumok mellett fennálló mintegy harminc helyismereti és szakmai gyűjtemény, amelyekről olvashatunk a kötetben. Hozzátehetjük, hogy létrehozásukban sokan fáradoztak, az egyes települési önkormányzatok pedig - a magángyűjteményeket nem tekintve - helytállnak fenntartásukban. A gyűjtemények mellett sok száz előadás, kötetek sokasága, hagyományőrző közösségek működése jelzi a folyamatos munkát. Örvendetes, hogy megyénkben a települések több mint felében elkészült a történeti monográfia. Úgy gondolom, e tekintetben országosan elsők vagyunk. Bár történetünket több megrázkódtatás szakította meg, a fejlődés nem volt folyamatos, megyénk lakói keresik jelenünkben azokat a pontokat, amelyekhez múltjukat köthetik, hogy ezzel biztos alapot találjanak jövőjükhöz. A honismereti tevékenységet, amelynek előfutáraként és elindítójaként Bálint Sándort tisztelhetjük a Dél-Alföldön, azóta több generáció végezte. Egymásnak adták és adják át a stafétabotot. Bízunk abban, hogy, amint az annotált tagnévsorból kiderül, a szép számú fiatal méltó követője lesz az elődöknek, és állandóan változó vilá