Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
IV. Ki kicsoda a Csongrád megyei honismereti életben? - Bél Mátyás-emlékéremmel és Honismereti Munkáért Éremmel kitüntetett tagjaink
Kitüntetett tagjaink 401 Űrbe kitüntetést kapott. 2010-ben „A magyar kultúra lovagja" címet adományozták neki, ugyanebben az évben Szeged város díszpolgára lett. Tudományos és közéleti tevékenységének számos egyesület, bizottság, társaság, kuratórium a színtere. 1986-tól 1991-ig a Szegedi Akadémiai Bizottság filozófiai és történeti bizottságának a titkára. 1995-től 2001-ig az MTA demográfiai bizottságának tagja, 2001-től a történeti demográfiai albizottság elnöke. 2000-től a Nagy György Alapítvány kuratóriumának elnöke. 2005-től az Elpusztult és Pusztuló Magyar Falvakért Egyesület elnöke. Jelentős érdemei vannak az elpusztult települések helyét az utókor számára országszerte megjelölő emlékoszlopok állításának megszervezésében. 2010-ben az ő kezdeményezésére jött létre az MTA várostörténeti albizottsága, melynek aktív tagja. 1980-tól vesz részt a honismereti mozgalomban, a Honismereti Szövetség kuratóriumának 1999 és 2002 között elnöke. Rendszeresen résztvevője az Országos Honismereti Akadémiáknak, többször előadásaival járul hozzá az akadémiák tudományos színvonalának biztosításához. A középiskolásoknak meghirdetett országos történelmi-művelődéstörténeti vetélkedők megyei fordulóin többször is ellátta a zsűri elnöki teendőket. Az általános iskolások számára szervezett megyei honismereti vetélkedők díjaihoz jelentős könyvadományokkal járul hozzá. Az 1991-ben megalakult Csongrád Megyei Honismereti Egyesület alapító tagja, 2000-ig alelnöke, 2001-től elnöke. Intézményében ma is otthont biztosít az egyesület szervezeti és adminisztrációs munkája számára. Az egyesület közhasznú társasággá válása különösen megnövelte felelősségét és tennivalóit. Az egyesület működéséhez szükséges pénzügyi feltételek megteremtését pályázati anyagok összeállításával segíti elő. Javaslatai és segítsége nyomán egyesületünk taglétszáma közel kétszeresére nőtt, személyes példája nyomán ma egyesületünknek 11 levéltáros tagja van. A programok, kirándulások létrejöttéhez is hozzájárul szervező tevékenységével, humánus személyisége, rendkívül széles látóköre és tapasztalatai nélkülözhetetlenek az egyesületnek, mint közösségnek a jó működéséhez. Egyesületünk kulturális és tudományos-ismeretterjesztő jellegű rendezvényeinek sikerét megnyitó beszédeivel, a konferenciákon, megemlékezéseken előadásaival, tevékenységének szintézisét a közgyűléseken az éves beszámolókkal segíti. Mindenkor a hagyományőrzés, a honismeret, a helytörténet legnemesebb értékeit képviseli. Az országos és megyei honismereti mozgalom és egyesületi élet tevékeny résztvevője, meghatározó egyénisége. A Honismereti Szövetség 1999-ben Bél Mátyásdíjjal ismerte el munkásságát. 2010-ben a Honismereti Szövetség jubileumi emléklapját kapta az 50 éves honismereti mozgalomban végzett kiemelkedő munkájáért. Bla- zovich László levéltárosként és történészként nagy ívű pályát fut be, a helytörténészi- honismereti tevékenysége is kiemelkedő. Nyugállományba vonulása után tovább folytatja ezeken a területeken eddig kifejtett gazdag munkásságát.1 PÁL LÁSZLÓNÉ SZABÓ ZSUZSANNA 1 Blazovich László önéletrajza alapján.