Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
IV. Ki kicsoda a Csongrád megyei honismereti életben? - Régi jeles honismerők
344 Ki kicsoda?- Ha már írsz, arról írj, hogy a verejtéknek legyen becsülete, hogy szűnjenek meg a kiváltságok. Feladták hát a leckét, de az én eszem akkor még nagyon messze járt a felnőttek dolgához. Tovább írtam hát a szerelmi ömlengéseket, hol a Magyar Falu, hol a Vasárnap című hetilapokban jelent meg egy-egy versem, majd pedig a Marosvidék című megyei lap szerkesztőivel is felvettem a kapcsolatot." A földművelés és írás mellett kedvelt elfoglaltsága volt a méhészkedés. Alaposan kitanulta minden tudományát. Tapasztalatairól a Méhtenyésztés című lapban rendszeresen tudósította társait. A Honismereti Gyűjteményben őrizzük méhtenyésztéssel foglalkozó több száz oldalas, képekkel illusztrált írását. A 20-as évek végén minden szabad idejében újságírással foglalkozott. „S annyira vittem - írja hogy az akkori illetékesek parasztíró jelzővel illettek. Hogy aztán azért-e, mert butának néztek, vagy azért, mert legtöbbet a parasztság sérelmeit tolmácsoltam, ezt sose sikerült megtudnom." A sérelmek megírásáért a főszolgabírótól annyi figyelmeztetést kapott, hogy már nem is vette komolyan. Szülei kérve-kérték, ne húzzon ujjat a hatalommal. Kálmán bácsi még apja intő szavát is versbe foglalta: „Egy-két fecske nem hoz tavaszt! / S minden akarás csak hűhó, / Ha nem fog össze a paraszt..." írásait mindenütt szívesen fogadták, dr. Csorba János, a Délvidék Hírlapszerkesztője újságírónak is hívta. „Parasztnak születtem, az is maradok", hangzott a válasz. 1928-ban az Asztalos Péter nevet Asztalos P. Kálmánra módosította, mivel már volt egy ilyen nevű író. 28 éves koráig válogatott a leányok között - önéletrajzában is írja -, sok kedvese volt, s még Makóra, Zomborra is eljárt a lányok után. Ifjúkori szenvedélyének 28 évesen vetett véget, amikor is 1933-ban megnősült, elvette K. Kovács Juliannát. 30 éves korában (1935) kapta meg a katonai behívót. „Hamarosan rájöttem, hogy a honvédségnél egy-kettőre kifordítják az embert minden jóindulatából." Gondolhatja az olvasó, mennyi konfliktust, megaláztatást kellett elviselnie Kálmán bácsinak éles esze, szókimondása miatt. Magyarcsanádon, Orosházán, Csanád- palotán töltötte katonaidejét majdnem hat éven át, szinte folyamatosan. 1938-ban írta első jelentős munkáját, a nyomtatásban is megjelent Csanádpalota monográfiát, mellyel a Falukutató Társaság pályázatán díjat is nyert. 1941-ben ő is ott volt az Országos Magyar Parasztszövetség alakuló ülésén. Itt találkozott mindazokkal, „kik a sajtóban és szóban hangadói voltak a parasztság sérelmeinek". A gyűlést követően nemsokára megalakult Makón a Csanád-Arad-Torontál Csonkamegyék Parasztszövetsége, melynek szervező titkára lett. „Jártuk hát a megyét, hirdettük a parasztság összefogásának szükségességét. Bebizonyítottuk, hogy mostoha sorsunknak a szervezetlenségünk az okozója." A második világháború borzalmai mély sebeket hagytak Kálmán bácsiban, melynek folytatásaként a téeszesítés és az 50-es évek eseményei még több keserűséget hoztak számára. Mik voltak ezek? 1946-ban az Igazság című lapban megjelent Magvető című verséért a rendőrség politikai osztályára került. Az ellene felhozott vád szerint sztrájkra buzdítja versében a parasztságot. A lap betiltása után ő szerkesztette a Csokor című
