Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
III. Honismereti tevékenységünk tapasztalataiból - Csongrád megyeiek a honismereti vetélkedőkön
A közgyűjtemények, az oktatás és a honismeret 315 Csongrád megyeiek az országos művelődéstörténeti vetélkedőkön A Honismereti Szövetség, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által a Kárpát-medencei középiskolás korosztály számára meghirdetett történelem-művelődéstörténeti vetélkedők célját kitűnően foglalta össze Bartha Éva, a Honismereti Szövetség titkára egyik írásában: „A Honismereti Szövetség, amely hosszú évtizedek óta fonja, szövi és erősíti a nemzettudat sokat tépdesett és koptatott szálait, megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít annak, hogy a magyar fiatalság megértse és megérezze: a kereszténység felvétele, az államalapítás és első királyunk megkoronázása milyen erőt adó eszmeiséget hagyott ránk. Ezt a célt szolgálta az 1993-1996-ban megrendezett Emese álma - Mítosz és történelem című művelődéstörténeti vetélkedőnk is, amikor a honfoglalás korának ismeretanyagát és szellemiségét elevenítettük fel a fiatalok számára vonzó formában, s ugyanezért hirdettük meg az 1999. esztendő végén a „Felkelt a napunk..." címűt is, amelynek sikere minden várakozást felülmúlt. Határainkon innen és túl, középiskolás diákok ezrei jelentkeztek felhívásunkra, s Révkomáromtól Csíkszeredáig és Soprontól Szegedig töretlen lelkesedéssel vettek részt - tanáraikkal együtt - a háromfordulós vetélkedőn."'1 A Honismereti Szövetség jelentős történelmi évfordulókhoz kapcsolódva az 1993 és 2005 közötti időszakban több felmenő rendszerű vetélkedőt szervezett középiskolások részére: 1993 és 1996 között az Emese álma vetélkedő témája a honfoglalás, az államalapítás és az Árpád-házi királyok kora volt, 1998-ban a Márciusi ifjak elnevezésű versenynek az 1848-as márciusi forradalom és az 1848-1849. évi szabadságharc évfordulójára való emlékezés adott aktualitást. 2000-ben a Felkelt a napunk vetélkedő Szent István koráról gyarapította a diákok tudását, 2002-ben a Széchényi Könyvtár alapításának a 200. évfordulóján művelődéstörténetünk, kultúránk kiemelkedő értékei - a múzeumok, a levéltárak és a könyvtárak - kaptak értékhordozó jelentőségükhöz méltó hangsúlyt A tudás forrásairól szóló versenyen. 2005-ben a függetlenségünkért vívott nagy küzdelem, a Rákóczi-szabadságharc volt a témája a Hős Rákóczi népe vetélkedőnek. A rendkívül népszerű vetélkedősorozatok nemcsak az iskolás korosztály, hanem a szülők és nagyszülők, valamint a támogató felnőttek sokaságának érdeklődését is nemzetünk legjelentősebb történelmi időszakai és művelődéstörténeti értékei felé fordították, lehetőséget teremtve a nemzeti összefogásra ezen értékek jobb megismerésének és ápolásának érdekében. Kiemelten fontos, hogy az ifjúság jelentős része érzelmileg is közelebb került nemzetünk történelmi múltjának fényes időszakaihoz és művelődési kincseihez, miközben megtapasztalta, hogyan kell kutatni, felfedezni, és alkotó módon a saját mindennapi életének részévé tenni azokat. Nagyon fontos volt, hogy a fiatalok a vetélkedők feladatainak megoldásai során sokkal jobban megismerték lakóhelyük, szűkebb és tágabb régiójuk történetét, kulturális emlékeit, életmódját az adott korszakokban, ami erősítette kötődésüket, gyökereiket, identitásukat. 1 Bartha Éva-Halász Péter: „Felkelt a napunk" Beszámoló a millenniumi vetélkedőről. In: Honismeret, 2000/6.