Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Társszervezeteink
214 A honismereti tevékenység közösségei és színterei visszafoglaló háborúk kora. Eme elnéptelenedett helyek emlékét oklevelek őrizték meg, valamint régészek ásói tárták fel nyomukat. A törökkor és a Rákóczi-szabadságharc után az országon belül bekövetkezett vándorlás, illetve a betelepítések nyomán új falvak sokasága született, ám nem minden korábbi helyet ültek meg. Ilyenek voltak például a mezővárosi szinthez közel jutott egyes óriásfalvak, mint például a mai Hódmezővásárhely határában állott Cso- morkány, a Szentes közelében feküdt Donáttornya vagy a középkori templomromjáról híres, Nagybecskerek melletti Aracs. Mégis, ezen időtől kezdve a lakosság, és ennek megfelelően a települések és az egyes településeken élők száma folyamatosan gyarapodott egészen az első világháború végéig, amellyel egyúttal egy rövid ideig tartó népességrobbanás időszaka zárult le hazánkban. Ez a nyugati országokban jóval hosszabb időt tett ki. A tárgyalt időszakban a településhálón annyi változás következett be, hogy a vasút kiépítése szerkezeti változásokat hozott. A Dunántúlon, például Szombathelynek, mint vasúti gócpontnak a jelentősége megnövekedett, Kőszegé alá- hanyatlott, Sopront messze megelőzte Győr. Az Alföldön egyes Tisza-menti helyek jelentősége csökkent, másoké emelkedett. A két világháború között az ún. demográfiai átmenet időszakában a népesség növekedése lassan megállt, és a 20. század utolsó harmadában száma csökkenni kezdett. Mint mindig, a folyamatnak főképp a kis és gyenge települések estek áldozatul. Megindult a falvak lakosságának csökkenése, amelybe a mezőgazdaság kolhozosítása nagymértékben belejátszott. A minden tekintetben meggyengült helységek sokasága ma egyre kilátástalanabb helyzetben a létéért küzd. A fenti, dióhéjban bemutatott hosszú időszakot (longue dure-t) a Magyarország történeti statisztikai helynévtárának munkálatai során tanulmányozó főszerkesztő, dr. Kovacsics József, az újkori magyar történeti demográfia atyja és emellett sok tudomány művelője tapasztalatai nyomán vetette fel és szervezte meg a Pusztuló és Elpusztult Magyar Falvakért Egyesületet ismert demográfusok és egyetemi tanárok részvételével, amely már hét éve fejti ki tevékenységét. A gondolat nem a tudós íróasztala mellett, könyvhalmazok közepette, hanem a településhálózat legszámosabb, ám leggyengébb egységének, az aprófalvak csoportjának a létéért való aggódásból született. Időszerűségét példázza, hogy a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége hasonló célú mozgalmat indított el, továbbá sok emberben, köztük kortárs tudósokban fogalmazódott meg a törődés igénye. Kelemen Ferenc, később egyesületünk alel- nöke, például a Nógrád megyei Szúcs határában 2002-ben a valamikor Pusztaszúcs néven ismert, a törökkorban elnéptelenedett helyen keresztet emelt, amelyet megcsodálhat, aki a Bükk és a Mátra nyúlványában kanyargó útról feltekint az Egyház-hegy felé. Egy nem hazai példát említek még, a nemrég elhunyt aradi történész, Kováts Géza „Eltűnt települések Arad megyében" című, 2005-ben megjelent kötetét. Az egyesület 2003 nyarán tartotta alakuló közgyűlését Kovacsics József alapító elnök vezetésével, és még az év szeptember 15-én a Fővárosi Bíróság be is jegyezte.
