Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)
II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Honismereti-helytörténeti gyűjtemények
158 A honismereti tevékenység közösségei és színterei nyát is ezen szárították. Régen a ruhamosást kézzel és ruhamosó eszközökkel végezték. Barta Tamásné az 1890-es évekből származó eszközt menyasszonyi ajándékba kapta. Az eszköz fából készült medence, amelybe szappant, vizet tettek, majd a ruhát beletéve behelyezték a bordás súroló részt, amit egy karral lehetett két ellentétes irányba mozgatni, így a ruha tisztult. Amikor készen lett a mosás, az oldalán levő nyílás dugóját ki lehetett húzni, így a vizet le lehetett engedni belőle. Égetett cserépből készített edények sorozata következik. Kanta, amelyben vizet hordtak, de alkalmas volt arra is, hogy a kemencébe téve vizet melegítsenek benne. Vízhordásra és tárolásra használt korsó, aminek jó volt a hőszigetelése, ezért még aratáskor is hűvösen tartotta az ivóvizet. Fazék, amelyben - kemencében - töltött káposztát, bablevest főztek. Ha megrepedt, drótos tótokkal összedrótoztatták, és tovább lehetett használni. Tejföltartó csupor, bögre, mellette köcsög, amiben tejet altattak, majd a fölét leszedték, kimosva köcsögfára tették, így megszáradt, és a legyek se lepték. A butykosban bort vagy tökmagolajat tartottak. Sokszor felirat díszítette. A buté- liának (butéla, butella), amelyben pálinkát tartottak, tréfás felirata volt, vagy a tulajdonos nevét rótták rá. A főépület mögötti udvarrészben áll az újabb építésű udvari kemence, amelynek funkciója, hogy a különböző rendezvények (böllér-találkozó, honismereti tábor) alkalmával be lehessen mutatni a pecsenye, lepény, kalács, házi kenyér sütését. SZÜGYI ANDRÁSNÉ A csongrád-belsővárosi tájház Az 1985-ben a látogatók számára megnyitott ház a város régi településrészén, a Belsővárosban, a Tisza keletre vetett kanyarulatában áll. Az Alföld egyetlen népi műemlék-együttesében, a vendégházak és a kézműves ház közelében várja a látogatókat. Az elmúlt évszázadokban az itt élők hajó- és épületácsok, hajósok, halászok, kis- parasztok, napszámosok, majd kubikosok voltak. A városrész utcanevei közül az Öregvár és a Várköz utalnak a valamikori vár létére. A középkori településszerkezetű városrész házai nyersanyagát a Tiszán, a Kárpátokból leúsztatott fenyőfa adta. Készítői a helyi ácsok voltak. A többségében állóhézagú, deszkaoromzatú házak díszét a vízvető deszka és tartójának csipkézett széle, a világító ablakocska szív, virág és félhold formája adta. Előfordult, hogy a kapu és a kerítés is faragott díszt kapott. A tájház felújításakor deszkaoromzatot kapott és kétablakos változatban állították helyre. A belsővárosi méretekben nagy telken két épület áll egyvonalban. A hátsó kis- vagy öregházat építették korábban, a nagyházat később. Az öregházban a 19-20. század fordulójáig megőrzött festett bútorú (sarokpad asztallal, díszesen felvetett ágy, karszék, láda, tálas fogas és téka vagy palackos) házberendezést idézi, és szabadkéményes konyhát mutatunk be. A szabadkéményes konyhában
