Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna - Gergelyné Bodó Mária: Honismeret Csongrád megyében 1969–2011 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 39. (Szeged, 2011)

II. A honismereti tevékenység közösségei és színterei Csongrád megyében - Honismereti közösségek

Honismereti közössések 143 szobrát tekintjük meg a „Möglépött, mint Dugonics" szólás ismeretében, valamint az egyetemi központi épületet és az egykori Szegedi Napló házat, melyben a lánytanon- cok számára béreltek tantermeket a dualizmus korában. A közelben lévő Árpád téren az 1883-ban, a királynapokkor átadott Belvárosi elemi iskola, a tanonciskola valami­kori főépülete látható, mellette a mai gyógyszerészkar épülete, ami eredetileg tanonc­iskolának épült. Továbbsétálva megnézzük a Dömötör-tornyot, városunk legrégebbi építészeti emlékét. A fogadalmi és szerb templom után a Tisza felé forduló Juhász Gyula-szobrot. Ezt követi az 1896-ban, a millenniumkor átadott közművelődési palo­ta, majd a vármaradvány a Szent Erzsébet templom ásatásaival. Szemben a királyna­pokkor átadott színház. Másik sétánk alkalmával az alsóvárosi templom felé indu­lunk, és fedezünk fel útközben újabb történelmi és irodalmi emlékhelyeket. Ha utunk a Kárász utca felé vezet, ott 1848-49-es emlékhelyeket találunk, a bölcsészkar épületé­nél 1956-ost. És a gyerekek újabb és újabb igaz meséket várnak tőlem séta közben. 10. Városi sétáink alkalmával érdeklődve kutatjuk az utcaneveket; Péter László „Szeged utcanevei" című könyve segít tájékozódni. Ügyesebb diákjaim kiselőadással készülhetnek, melyben bemutatják az utcanévadó szegedi polgárt. Volt, amikor Sze­ged szobrait, emléktábláit figyeltük, segítségünkre volt Tóth Attila „Szeged szobrai és muráliái" című könyve. Ősszel célirányosan Szeged 1956-os emlékeit fedeztük fel. 11. Érdekes színfoltja honismereti körünknek, ha a Csongrád Megyei Honismereti Egyesület egy-egy programjához csatlakozunk. Ellátogatunk így könyvbemutatóra, egy-egy levéltári napra, kiállítás-megnyitóra és kiállításra. 2003-ban jelen voltunk Milenko Palics „Visszaemlékezés a világháború éveire (1941-1945)", 2007-ben „A Pajori Iskola emlékére 1907-2007", 2010-ben „A Temesvári Lyceum és Helytörténeti kronoló­gia" című kötetek bemutatóján. Többször meghallgattuk a levéltári napok szegedi elő­adásait. Pl. 2002-ben a várostörténeti kutatásokról, 2007-ben a szolgáltató levéltárról. A honismereti körömbe járó diákok legtöbbször, életükben először, velem jutnak el egy- egy kiállítás-megnyitóra. 2009-ben Ormos Zsuzsanna grafikai kiállításának hódmező­vásárhelyi és szegedi megnyitóján is jelen voltunk. 2010-ben a mi iskolánk adott helyet a Fülöpné Hajdú Margit Piroska és Veszelinov Dánielné által készített babáknak, a kiál­lítást mi rendeztük, nyitottuk meg és nagyon szép prezentációt készítettünk. Tápéra Molnár Mária invitálására rendszeresen járunk. Érdeklődve tekintettük meg pl. 2010- ben a Molnár Imréné tanítónő életművét bemutató kiállítást. Megnéztük a tápai gyéké­nyességet bemutató filmet, a gyékényszövés fortélyaival ismerkedtünk 2005-ben, 2010- ben. Megnéztük az első honismeret napja alkalmából rendezett Somogyi-könyvtári ki­állítást 2007-ben, 2008-ban páran a makói József Attila Gimnázium honismereti körének előadását hallgattuk meg. 2009-ben a mi iskolánk honismereti köre szervezte a Honis­meret napja alkalmából a megemlékezést. 2010-ben meghallgattuk a Szegeden előadást tartó Halász Pétert, a Honismereti Szövetség elnökét. 12. Természetesen szegedi és más Csongrád megyei, lakóhelyünket, megyénket, annak kultúráját megismertető programokra is ellátogatunk. Ez lehet például egy

Next

/
Thumbnails
Contents