Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)
Magyar Anna: Előszó
ELŐSZÓ Rendhagyó kötetet tart a kézében a Tisztelt Olvasó! Ez az emlékkönyv korabeli dokumentumok alapján idézi fel a negyven évvel ezelőtt történteket: 1970 kora tavaszától július elejéig a Maros, a Tisza és a Körösök addig nem látott — minden addigi magassági rekordot megdöntő — árvízzel fenyegette megyénket. Csongrád Megye Önkormányzata mindig nagy hangsúlyt fektetett történelmi múltunk megismertetésére. E célt szolgálja a Csongrád Megyei Levéltár által őrzött dokumentumok megjelentetése is. Ezt a mostani azonban olyan különleges kiadvány, amit sok ezren forgathatnak úgy, hogy saját személyes emlékeiket látják viszont benne. A kötet képei és a feljegyzések alapján napról-napra, óráról-órára követhetjük nyomon az árvízi eseményeket. Összességében több mint húszezer ember vett részt a védekezésben. A jól felkészült vízügyi szakemberek irányításával sikerült megvédeni városainkat, községeinket, értékeinket. A helyzet súlyosságára utal, hogy Makót és néhány környező községet ki kellett telepíteni. A „ki kellett telepíteni” kifejezés azonban nem tudja leírni azt a lelki- állapotot, amikor egy ember, egy család arra kényszerül, hogy szinte egyik óráról a másikra elhagyja otthonát, személyes értékeit és sorsára hagyja mindazt, amit addigi élete során megteremtett. Még nagyobb a baj, ha ebben a súlyos helyzetben nem talál segítségre. Csongrád megye azonban 1970-ben példát mutatott az önzetlenségre és az összefogásra: a kitelepített tizenhatezer embert Hódmezővásárhely és Szentes városa fogadta be. A „befogadta” szó azonban önmagában szintén nem alkalmas leírni mindazt, amit a vásárhelyi és a szentesi emberek ténylegesen tettek: gondoskodtak a nőkről, gyermekekről és idősekről, ellátták a betegeket, amíg a férfiak önkéntesként vettek részt a védekezésben. Diákként nekem is volt alkalmam Szegednél az árvízi munkálatokba bekapcsolódni, akkori egyetemista társaimmal ott segítettünk, ahol szükség volt ránk. Maradandó emlék ez a számomra; az egymásra utaltság és az összefogás felemelő emléke. Nem csoda, hogy máig tartó barátságok szövődtek a vészterhes hetekben: a Csongrád megyeiek a rendkívüli helyzetben emberségről tettek tanúbizonyságot. Az 1970-es árvíz felhívta a figyelmet, hogy a védtöltéseket meg kell erősíteni, töltésmagasítást kell végrehajtani. Ha lassú ütemben is, de a későbbiekben sikeresen megtörtént a gátak megerősítése. Az elvégzett munka minőségét mutatja, hogy 2002-ben, illetve 2006-ban ellen tudtak állni a védművek az 1970. évi vízszintet meghaladó áradatnak is. Ám rámutatott arra is, hogy a bajból csak tenni akarással, önzetlenséggel lábalhatunk ki. A dokumentumok olvasása közben azt az alapvető tanulságot is levonhatjuk: az emberi összefogás és a kitartó, becsületes munka mindig meghozza a gyümölcsét. 5
