Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről

rül sor. Tegnapi hazatértük után elmondották, hogy adódó alkalommal csak szigo­rúan a helyi hatóság intézkedését fogják betartani. Önként a szóbeszédre hallgatva nem hagyják el lakóhelyüket. A kitelepítés ideje alatt megfelelő ellátásban része­sültek. Állandóan tájékoztatták őket az itthoni körülményekről, hozzátartozóik álla­potáról, és ez megnyugtatóan hatott rájuk. A védelemben résztvevők száma a tegnapi napról 40 fővel csökkent. A felszabaduló erők vállalatoknál, üzemeknél munkába álltak. Kérdés: szükséges-e, hogy az iskolánál és a tanácsnál párhuzamosan tartsanak ügyeleti szolgálatot? Azok a pedagógusok, akik az információt készítik éjszakai ügyeletre beoszthatók-e? JÚNIUS 4-5. Az árvízvédelmi munkákon mint közerő jelenleg 8 brigád van. 20-20-as létszám­mal. Közülük 5 brigád önként vállalta a védelmi munkákban való részvételt. Ameddig a szükség úgy kívánja, ezek a brigádok együtt maradnak. Az árvízvédelmi helyzet lehetővé tette azt, hogy az eddig közmunkákra bevont em­berek munkáját tegnap este a községi tanács elnöke megköszönte. Az üzemekben munkába álló dolgozóknak nagy problémája, hogy az üzemek egy része pl. a Szegedi Ládagyár nem hajlandó kifizetni az arra az időre járó átlagbérü­ket, mely időt az árvízvédelmi munkákban töltöttek el. Ebből nagy elégedetlenség lett a dolgozók körében. Kérjük e probléma sürgős megoldását. A vízügyi emberek ezt a hírt terjesztették el, hogy a III. fokú készültség II. fokúra csökkent. Az embe­rek kérdezik, hogy a személyszállításra ide vezényelt teherautók miért nem mennek el akkor a községből? Megnyugtatásukra közöltük, hogy elsősorban a III. fokú ké­szültség fennáll, de a személyszállító járművek addig a községben lesznek, míg egyáltalán készültség fennáll. Csak a hídtól a határig van II. fokú készültség. 7

Next

/
Thumbnails
Contents