Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Válogatott dokumentumok

lepülők mit vigyenek magukkal. — Felhívja a figyelmet, hogy kitelepülés esetén a há­zat áramtalanítani kell, a vízvezetéket el kell zárni. Végezetül még egyszer hangsúlyozza, hogy az elmondottak a kötelező tájékoztatás szavai. Ebből senki azt a következtetést ne vonja le, hogy már az éjszaka sor kerül an­nak végrehajtására. A helyzet változatlanul súlyos, de változatlanul folyik a védelmi munka, a gátak erősek, biztosan áll a vízügyi szolgálat és a közerő a helyén. Kívánja, hogy mindannak végrehajtására, amit itt elmondtak, ne kerüljön sor. Megköszöni a ta­nácstagok és vendégek megjelenését, és a tanácsülést bezárja. 279

Next

/
Thumbnails
Contents