Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Válogatott dokumentumok

órakor újabb 48 fekvőbeteget és kb. 300 öreget, gyermeket dr. Kishonti Attila fel­ügyelete mellett küldtünk át Hódmezővásárhelyre. A polgári lakosság kiürítésével kapcsolatban a kórház orvosai és 2 középkádere Makó-új városi állomáson állandó ügyeleti szolgálatot tartott, nehogy esetleg adódó egészségügyi probléma megoldatlan maradjon. V. 22-én Hajnalban az utolsó kórházi beteget is átirányítottuk a szentesi és vásárhelyi kór­házba, természetesen mindegyikőjüket kórlappal, lázlappal és szabályszerű doku­mentációval adtuk az illetékes kórházaknak. Amikor Makó város gyakorlati kiüríté­se megkezdődött, nem várt módon jelentkeztek idős, nem mobilizálható fekvőbete­gekhez a kihívások, úgy, hogy egy időben 40-50 kihívást is nyilvántartott a mentő- állomás. Ezeket az idős, magatehetetlen betegeket a kórház főépületének előcsarno­kában helyeztük el hordágyakon és ekkor már az is kiderült, hogy milyen helyes volt dr. László György megyei főorvos előző napi intézkedése, amellyel Hódmező­vásárhelyen az Oldalkosár utcai kollégiumot és a Mezőgazdasági Technikum Kollé­giumát felsőbb szervekkel igénybe vétette a betegek részére és arról is gondosko­dott, hogy Gyuláról soron kívül 2 db 500 ágyas kórházi felszerelés kerüljön ezekbe a kórházakba, amelyet Fehér Mihály megyei technikus elvtárs intézett nagyszerű hozzáállásával, zavartalanul. Még 21-én du. 20 ápolónőt és 6 orvost irányítottunk át ezekhez a szükségkórházak­hoz a betegek fogadására majd Y. 22-én A kórház dolgozói többségét, orvosokat, nővéreket, asszisztensnőket is átszállítot­tuk Hódmezővásárhelyre, az odakerülő helyen lévő két szükségkórház vezetését dr. Tarján Tibor kórházigazgató helyettesre bíztuk, aki tüneményesen, probléma nél­küli gyors intézkedéseivel megfelelő módon elintézte az Oldalkosár utcai kórház 190 beteggel való feltöltését, ezután pedig a Mezőgazdasági Technikumba irányí­totta a felvételre kerülő betegeket. A Mezőgazdasági Technikumban összesen 220 beteget helyeztek el. A kórházi személyzet hozzátartozóit főleg az Oldalkosár utcában helyeztük el, dol­gozóinkkal együtt kb. 410 ember elhelyezését tudtuk biztosítani. Az Oldalkosár ut­cában dr. Tarján Tibor főorvos vezetésével, dr. Tiszai Aladár belgyógyász főorvos vezetésével a belgyógyászati osztály orvosai: dr. Sepp József, dr. Nagyfalusi Má­ria, dr. Jász Mária, dr. Szabó Gizella, dr. Szász Károly, valamint dr. Szabó György szemész főorvos, dr. Tóth Aladár gégész főorvos megkezdték a kórlapra való felvételét és a szükséges gyógykezelés bevezetését. A makói körzeti orvosok, összesen heten, a vásárhelyi körzeti orvosi szolgálat megerősítésére irányíttattak, rendelőintézeti orvosaink dr. Sonkodi Sándor, dr. Tamás Elemér, dr. Szilvásy Lászlóné, dr. Nagy Dezső, dr. Gajda Ferenc, dr. Simenszky Gizella, dr. Sipos Gá­bor a megfelelő szakrendelésekre irányíttattak. V. 23-án A vásárhelyi rendelőintézetben a Makóról átkerült táppénzes betegek felülvizsgála­tát, ellátását a már fenti gárda végezte. Dr. Draskóczyné dr. Eszes Ilona főorvosnő a Szentesre irányított betegek ellátásában segédkezett, dr. Sándor Zsigmond, dr. Horváth Jánosné, dr. Réti Mária pedig a vásárhelyi TBC osztályon léptek szolgá­latba. 267

Next

/
Thumbnails
Contents