Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)

Válogatott dokumentumok

A vízügyi szervek meghallgatásával az illetékes szervek június 16-ig készítsék el az egyes veszélyeztetett települések esetleges kitelepítésének tervét. A Területi Árvízvédelmi Bizottság tudomásul vette a Csongrád megyei kárfelmé­rési, kármegállapítási, valamint helyreállítási albizottságok eddig végzett munkájáról szóló jelentést. Ezzel kapcsolatban az alábbiakra hívta fel a figyelmet: Áz albizottságok elnökei az illetékes minisztériumokkal konzultálva pontosítsák az idevonatkozó rendelkezések értelmezését. Az illetékes hatóságok ne engedélyezzék, hogy az árvízkárosultak a gátak tövében építsék újra lakóépületüket. Az illetékes tanácsi szervek jelöljenek ki ettől távolabbra eső új települési helyeket. Az árvízkárosultak körében végzett politikai munkával meg kell értetni, hogy ez az intézkedés közvetlen érdekeiket szolgálja. Szorgalmazni kell körükbe azt is, hogy ahol lehet többszintes társasházakat építsenek. Ez kedvező szá­mukra azért, mert a megyei Építőipari Vállalat az ilyenfajta építkezésekhez biztosít megfelelő kapacitást és soron kívül biztosítanak építőanyagokat is számukra. Szeged, 1970. június 15. MSZMP Csongrád megyei Bizottsága 251

Next

/
Thumbnails
Contents