Berta Tibor - Biernacki Karol: Emlékkötet az 1970. évi Maros és Alsó-Tisza vidéki árvízről - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 38. (Szeged, 2010)
Árvízvédelmi napló
kaptunk) szárazáru pótkeretre a jövő hét első felében rendelkezhetünk. Hétfőn a húsipar makói telepén is lesz ismét fogyasztásra érett gyulai kolbász. Arra is lesz lehetőségünk, hogy Zalából a tegnap rendelkezésünkre bocsátott 60 mázsa turista szalámin felül további mennyiséget kapjunk tőkehús keretünk terhére. 16.10 h A MÁV jelenti, hogy a Szeged Tisza pályaudvaron a paprika iparvágányt a víz miatt lezárták. Erről az érdekelt szállító feleket értesítették. Hódmezővásárhelyen készenlétbe áll 4 kocsi homokzsákokkal megrakva. Ezeket a zsákokat rendelkezés után 4 órán belül a Hódmezővásárhely-Hódmezővásárhely- Népkert között a vasúti töltésen kell elhelyezni. A kirakás kb. egy másfél órát vesz igénybe. 19.50 h Forgó elvtárs, a vízügy igazgatója jelentette, hogy ma délután az árvízvédelmi kormánybiztos meglátogatta a Körtvélyesnél folyó védekezési munkákat, ahol azt tapasztalta, hogy a Hódmezővásárhelyről kirendelt közerő nem végzi el a kijelölt munkát. Kérése, hogy az illetékesek tegyenek intézkedéseket — esetleg munkásőrök bevonásával — erősítsék meg a fegyelmet. 21.00 h Dr. Komócsin elvtárs részére az információt továbbítottam. Komócsin elvtárs, aki az említett területről érkezett elmondta, hogy a kirendelt közerő ott ül, munkát nem adnak neki. Az észrevétel dr. Paczuk elvtársnak is be lett mutatva. 22.00 h Az I-es védelmi körzet (Tápé) vezetője beszámol a védekezés helyzetéről. Nagy erőfeszítéseket tesznek az esős idő miatt a védekező anyagok helyszínre szállítására, amelynek zömét csak vízi úton lehet megoldani és napközben. Ez sajnos olyankor nagy problémát jelent, amikor a közvetlen beavatkozás szükségét a délutáni órákban fedezik fel. A legsúlyosabb probléma a Dongéri főcsatorna jobb partján van jelenleg is. Legfőbb problémák: Az Algyőn elkészített szorítógátat, amely a fakadóvizet fogta fel, néhány helyen a helyi lakosok felnyitották. Ezáltal több ház elöntésre került. Kérik, hogy a járási és megyei tanács intézkedjék a tekintetben, hogy Algyőn a lakosság tájékoztatva legyen arról, hogy az ilyen tevékenységek további bajokat okozhatnak. A VI-os védvonalon a vízőri szolgálatban lévő katonákat szovjet katonákra cserélték ki. Sajnos a nyelvi nehézségek miatt ezek erre a szolgálatra nem alkalmasak. A közerőre kirendeltek között gyakori a fegyelmezetlenség, sőt az ittasság is. Jó lenne, ha ezeket az illetékes helyi tanács indítaná útba, egyben ellenőrizné, hogy legalább ittas emberek ne kerüljenek ki a gátakra. 150