Tamasi Mihály: A szegedi gazdapolitikus, Nagyiván János 1893–1961 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 37. (Szeged, 2009)
A népszerű politikus
denkinek az a kötelessége, hogy a neki legmegfelelőbb pártban keresse elhelyezkedését és minden tevékenységével, minden erejével a párt szolgálatába álljon. A közömbös ember ellensége az épülő demokráciának, de ellensége önmagának is. Aki azt várja, hogy mások építsék fel a szabadság országát, hogy inások takarítsák el azokat a romokat, amelyeket a múlt bűnös politikusai okoztak és aki nem segít építeni az uj Eletet, ne tartsa magát magyarnak, mert senki sem fogja őt magyarnak tartani ebben az ezer sebből vérző, jobb sorsra érdemes hazánkban. Hiába az egyéni szorgalom, az egyéni törekvés, ez mind elvész széthullik, mint a kenyérmorzsa, de ha az egyének pártokba, a pártok pedig a nemzeti egységes frontba tömörülnek, akkor válik valóra az ujjáűépités magasztos ténye. Valószínű, hogy a jelen lemondást, megfeszített szorgalmat és súlyos áldozatokat követel a nemzet minden hii fiától, de minden terhet szivessen vállalunk a későbbi nemzedékek boldogulása és a szabadabb, biztosabb demokratikus jövendő érdekében. Mi a kötelességük tehát politikai síkon? Elsősorban tisztában kell lennünk a múlt hibáival, a jelen kétségeivel és azzal a céllal, amely felé a jövőben haladnunk kell. Ezeknek ismeretében könnyű eldöntenünk, hogy melyik politikai pártban van a helye minden termeléssel foglalkozó társadalmi rétegnek, a földmunkástól kezdve a kétszázholdas gazdáig, mert közös az érdekük, s ezt a z érdekképviseletet annak védelmét, biztosítását senki jobban ellátni nem tudja, mint mi, akik nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati életet is ismerjük. Vannak, akik azzal vádolják a Kisgazdapártot, hogy a múlt választáson csak tizennégy képviselői mandátumot szerzett. De vájjon ki az oka annak, hogy az ország lakosságának hetven százalékát kitévő termelő réteg csak tizennégy képviselőt küldött be a magyar parlamentbe? Mi, egyedül mi! A magunk nemtörődömsége s az a sajnálatos tény, hogy egy kis rábeszélés, egy-egy kézszoritás, egykét pohár bor is elegendő volt, hogy a magyar termelőt a kormánypárt akoljaiba terelje. Pedig a múlt kormánypártjai a feudalizmus érdekeit védték és vajmi keveset törődtek a kisember, s a földmunkás érdekeivel. Ez a tizennégy ember, minta kormánypárt képviselői, a szociáldemokratákkal karöltve, nem tett mást, mint küzdött a nép érdekeiért, az ellen a hatalmas többség ellen, amely többséget a megtévesztett, propagandákkal félrevezetett magyar nép küldött a parlamentbe. Ez a néhány reálpolitikus elég bátor volt, hogy rámutasson a hibákra, rámutasson a háborús veszélyre, rámutasson Németország imperielisztikus törekvéseire, tehát arra a rossz politikára, amely az országot majdnem sirbadöntötte. A föld dolgozó népének zászlóink alá kell sorakoznia mert az egység adja a hatalmat és iparos testvéreink segítségével, s a szellemi munkások vezetésével visszavarázsoljuk a múlt kánaáni bőségét, s felépítjük a törvénytiszteletre, testvértiszteletre a 61
