Tamasi Mihály: A szegedi gazdapolitikus, Nagyiván János 1893–1961 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 37. (Szeged, 2009)
A Nagyiván-család múltja
szőlőtelepítés. Szeged határában is a szőlőterület aránya az 1870. évi 6,8 százalékról 1913-ban 8,8 százalékra emelkedett. Ebben az időszakban a nagybirtokos város területéből egyre több földet adott bérbe parasztoknak, így hozzájárult a földnélküliek rétegének csökkentéséhez, a gazdálkodók rétegének gyarapodásához. A bérlő gazdák bérletükön szőlőt, gyümölcsöt telepítettek, tanyát építettek. A bérleti díj fizetése ugyan mindig súlyos terhet jelentett számukra, de gazdaságuk belterjesítésével, burgonya és zöldség termesztésével, szőlő- és gyümölcsgazdálkodással korszerűsíteni tudták termelésüket. A közeli nagyváros jó piacot jelentett a burgonya a zöldség, a gyümölcs, a szőlő értékesítésében. Míg 1870-ben a birtokos és bérlő gazdák száma alig haladta meg a 4000-et, addig 1895-ben már több, mint 7000-et vettek számba. Elsősorban a bérlő gazdák csoportja gyarapodott. E csoport tagjai a várostól bérelt főleg homokterületen fekvő földjüket tették termővé, szőlőt, gyümölcsfákat telepítettek rajta, tanyát építettek, lovat tartottak, szarvasmarhát, juhot, baromfit tenyésztettek. Polgárosodó parasztság Szeged határában nem volt feudális eredetű magán nagybirtok. A földbirtokos város pedig fokozatosan bérbe adta birtokának nagy részét parasztoknak. Gyakorlatilag fokozatos földosztás ment végbe. Föld nélküli és kevés földű parasztok tömegei jutottak bérelt földhöz. Szegényparasztok tömegei váltak gazdává. Ilyen viszonyok között a kiterjedt és növekvő bérleti rendszer Erdei Ferenc szerint a mezőgazdaság kapitalizálódását, a paraszti árutermelés növekedését, a parasztság piacra termelő rétegeinek polgárosodását jelentette. A lassú, de folyamatos polgárosodás a városközeli feketeföldi övezet gabonát termelő, istállózó állattenyésztést folytató gazdáinál kezdődött. Jelentős részük a városban lakott, de birtokára tanyát is épített, más részük pedig eleve tanyán lakott, ahol gazdálkodását folytatta. Egy részük a városban fuvarozással is foglalkozott. E réteg tagjai már nem parasztnak, hanem gazdának, gazdálkodónak tekintették magukat. Kijárt nekik a „gazduram" megszólítás, amit mindenki elfogadott. így a maguk társadalmi csoportját nem parasztságnak nevezték, hanem gazdatársadalomnak. Ugyanakkor e rétegnél is tovább éltek még a családi és magánéletben a régi paraszt hagyományok és szokások, uralkodott még a régi paraszterkölcs. E réteg tagjainak többsége Felsővároson, Rókuson illetve e két városrész feketeföldi övezetének tanyáin élt és gazdálkodott. 13
