Ruszoly József: Szeged szabad királyi város törvényhatósága 1872–1944. Tanulmányok és forrásközlés - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 35. (Szeged, 2004)
Szervezés és szervezet. A Város intézménytörténetéből (1872-1918)
adókerület ügyeinek intézése érdekében a hiányzó három I. és három II. osztályú adótiszti állás szervezésére tett javaslatot a tanácsnak. Javasolta továbbá az új adószámviteli osztálynak mint belső ellenőrző szervnek a létesítését, élén egy adóhivatali alszámvevővel, aki egyébként az addigi főnökhelyettes adófőtiszt helyére kerülhetett. Az osztályba a tervezet szerint hat számtiszt és kilenc gyakornok került."5 Az 1897-i szövegezés szerint a letét- és segédpénztári tisztség kezelte a tanácsi letéttárat, a kórházi tárt, a szegényalapot, a házi szegények tárát, a közmunkaváltsá- got, az átíratási krajcárokat, a szabad húsvágási díjat, a föld- és vályogdíjat, a facsemeték árát, a csordabért, valamint a hátralékban lévő inségkölcsön (1853), kántor- bormérési díj (1862-1866), az 1867-ben megszűnt előfogatolási díj, fogyasztási adó (1862/63), a vízipuska-díj (1860), a pálinkadíj (1865) és a bélyegcsonkítási díj (1861) ügyeit. E pénztár egy pénztámokból, ellenőrből és egy írnokból állott. 1884-re ezeket a feladatokat szétosztották az adópénztár és a házipénztár között. A levéltári hivatal a levéltámokból és egy segédből állott. A levéltár őre a levéltárnok volt; az ő felügyelete alatt állott a titkos levéltár is, melynek egy-egy kulcsát rajta kívül a polgármester, a főjegyző és az egyik tanácsnok őrizte. A levéltári segéd a levéltárnok utasításait követte. A levéltár kezelési rendjét a polgármester a levéltárnokkal, 1884-től a főjegyzővel is egyetértésben állapította meg. A szoros értelemben vett városi irodában tevékenykedett az általános (tanácsi) iktatókönyvet vezető iktató, valamint a kiadmányozást ellátó kiadó, akiknek ügykezelését (irodai ügyvitelét) a polgármester a főjegyzővel egyetértésben állapította meg. A kiadó közvetlenül fölügyelt a hat városi irodai írnokra is, akik mellett két bel- és két külterületi kézbesítő volt. Az 1884-i változat szerint az iktató a közigazgatási bizottság iktatókönyvét is vezette. Beadványokat délután 5, ünnep- és vasárnap pedig délelőtt 11 óráig lehetett elfogadni és beiktatni. Az 1890-i reform során a kiadó feladatköre annyival bővült, hogy köteles volt gondoskodni a vidéki hatóságoktól és a helybeli állami hivataloktól érkező ügydarabok kézbesítéséről, kivéve, ha azok a rendőri szolgálatot vagy az adó- és illetékügyet érintettek, mert akkor a kapitány, ill. adóhivatal gondoskodott kézbesítésükről. Az írnokok részint a közigazgatási irodában (iktatóban / kiadóban), részint az egyes hivatalokban (ügyosztályoknál / szakhivataloknál) voltak alkalmazva, kötelesek lévén teljesíteni minden olyan irodai teendőt, amelyet a hivatalfőnök rájuk bízott. A bel- és külterületen egyaránt öt-öt kézbesítő működött, utóbbiak közül három az alsó-, kettő a felsőtanyán. A külterületiek kötelesek voltak a kir. bíróságok és a kir. közjegyzők kiadmányait is kézbesíteni. A kézbesítők is a kiadótól nyerték utasításaikat. Az 1897-i szövegezés alig változtatott; először határozta meg, hogy a közigazgatási irodában nyolc írnok működik, s kimondta, hogy a kiadóhivatalhoz tartozó kézbesítők közvetlenül a főjegyző felügyelete alatt állnak. 115 Az adóhivatal újjászervezése. Személyzetszaporítás és reformok. SZN 1910. ápr. 14.). Az 1910. május 9- i közgyűlés alapjában helyeselte és elfogadta a javaslatot (4 városi közgyűlés. Újjászervezik az adóhivatalt. SZN 1910. máj. 10. 98
