Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Kiegyenlített helyzet a politikai küzdőtéren
során sok sérelem érte a szociáldemokrata vasutasokat. „Nem tűrjük tovább - mondotta hogy pártunk tagjait úgy kezeljék, mintha azok a politikai életben vagy munkaterületükön másodrendű szerepet töltenének be”. A Szegedi Népszava tudósításában azt írta, hogy „a vasút nem egy párté, a vasút állami vagyon”. A szociáldemokrata tiltakozás azt bizonyította, hogy a kommunisták antidemokratikus eljárásai a velük szövetséges szociáldemokratákat sem kímélték. Másrészt - úgy tűnik - a kommunisták az államvasútnál és más állami üzemekben tettek szert nagy befolyásra, és szinte az állam nevében léptek fel.112 Ugyanakkor a kommunistáknak voltak pozitív kezdeményezéseik is, mint a falujáró mozgalom. Ennek során városi munkások vasárnaponként a környező tanyaközpontokba, községekbe jártak ki, és megjavították a helyi lakosok házait, felszereléseit, s a középületeket. Kezdeményezték a templomok háborús sérüléseinek helyreálítását. Az értelmiség körében is kedvező visszhangot keltett, a „munkások a tudományért, a tudósok a munkásokért” mozgalom elindítása. Mindez azonban csak kismértékben tudta ellensúlyozni agresszív, antidemokratikus politikai módszereik, s azon eljárásuk káros hatását, hogy mindazokat, akik nem értettek velük egyet, reakciósnak vagy fasisztának kiáltották ki. A jó forint, noha nagyon kevés volt belőle az emberek zsebében, kedvező hatást gyakorolt a munkások, az alkalmazottak, a városiak és a tanyai parasztok hangulatára is. A városszéli és a tanyai gazdák szívesen vitték a zöldséget, gyümölcsöt, a tojást, a tejtermékeket, a baromfit a város piacára. Ők abban voltak érdekeltek, hogy az árak emelkedjenek, a városi lakosság viszont a drágaság ellen tiltakozott. A kommunista párt kezdeményezésére az egész országban, s Szegeden is felléptek az árdrágítók ellen, őrködtek a jó forint értékállandósága felett, forintvédő bizottságokat hoztak létre. A városi lakosság és a piacra termelő parasztság között az 1945 szeptemberihez hasonló, nyíltan kirobbanó ellentétekre nem került sor. Az ősz elején a kommunisták és a kisgazdapártiak közötti ellentétek némileg enyhülni látszottak, bár a Délmagyarország - enyhébb formában ugyan -, de tovább támadta a kisgazdákat. Szeptember 17-én megrökönyödve állapította meg, hogy Shvoy Kálmán a kisgazdapárt tagjaként továbbra is politikai tevékenységet fejt ki. A következő hetekben írt a tanyai kisgazdapárti, nyerészkedő „kiskirályokról”, majd hosszú cikksorozatban támadta Berey Géza újságírót, aki a kisgazdapárti lapnál helyezkedett el. Berey 1945 előtt a Délmagyarországnál dolgozott, 1945 nyarán a dachaui koncentrációs táborokból tért haza, kommunistának tartotta magát, de végül is a kisgazdapárt lapjánál helyezkedett el.113 A Szegedi Kis Újság alig válaszolt a támadásokra, azonban sorozatban hívta fel a figyelmet arra, hogy az országban több helyen a drágaság ellen a kommunisták szervezte tüntetések zsidóellenes jelleget kaptak, s néhol még emberáldozatot is követeltek. Augusztus 6-án A nép ítélt? című cikk megállapította: „Új zászlóinak és pártjelvényeinek védelme alatt Ózdon és Sajószentpéteren jelent meg újra az utcán másfél esztendei hallgatás után a kisnyilas [...] Ügyesen beilleszkedett új pártjába, és a népítéletek rendszerébe is”. Augusztus 10-én a miskolci pogromra utalva a lap azt írta, felhívták a kisgazdapártiak a kommunisták figyelmét arra, hogy „a pártjukban 96
