Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Kiegyenlített helyzet a politikai küzdőtéren
szövetséget is meg kell erősíteni. Az a harc, amelyet mi most indítunk, döntő csatája lesz a demokráciának". Baloldali politikai szövetség létrehozása, tömegtüntetések szervezése természetesen megfelelt a demokrácia általános szabályainak. A kommunista párt ezen túlmenően az 1944 végén, 1945 elején valóban a népi öntevékenység, a tömegmozgalmak sodrában létrejött népi szervek, üzemi, foldosztó, nemzeti bizottságok felélesztését akarta elérni. E népi bizottságok egy része azonban már ekkor is a pártok küldötteiből állt össze, mint például a Szegedi Nemzeti Bizottság, és kevés népi támogatással rendelkezett. Ebből adódóan a népi szervek felélesztésének kommunista kísérlete kevés sikerrel kecsegetett. A nagyszegedi pártkonferencia foglalkozott a párt szervezeti helyzetével is. Megállapították, hogy a kerületi pártszervezeteknek 5784, az üzemieknek 1926, a tanyaiaknak pedig 933 tagja van, vagyis a városban a párt tagjainak száma 6643. Emellett még jónéhány községi pártszervezet a nagyszegedi bizottság irányítása alá tartozott. Feltűnő volt, hogy a város nagykiterjedésü tanyavilágában a párttagok száma ezer alatt maradt. A pártértekezlet megválasztotta a választmányt, amelybe olyan ismert kommunista vezetők kerültek be, mint Tombácz Imre, Komócsin Zoltán, Dénes Leó, s egyedüli neves értelmiségiként Straub F. Brúnó. A kommunista párt a tömegtüntetések szervezését azzal indokolta, hogy Mind- szenty február 10-i, budapesti beszéde után „fasiszta tüntetést” tartottak a főváros utcáin. Révai is erre hivatkozott - már említett - a nagyszegedi pártkonferencián elhangzott beszédében. Szegeden már február 15-én a két munkáspárt és a szakszervezetek szervezésében mintegy tízezren tartottak felvonulást Mindszenty beszéde elleni tiltakozásul, s követelték a közigazgatás megtisztítását a reakciós tisztviselőktől. A tüntetésre szóló felhívást az MSZDP nevében Papdi György, a szakszervezetek részéről Gyólai István, a kommunista párt nevében Komócsin Zoltán írta alá. A tüntetők 15-én kora délután az MKP Kálvin téri székháza előtt gyülekeztek, majd a Takaréktár utcán, a Széchenyi téren és a Kárász utcán az MSZDP Szentháromság utcai székháza elé vonultak, s „Le arekacióval! Le Mindszentyvel!” jelszavakat kiabáltak. Az összegyűlt tömeg előtt Tombácz Imre és Papdi György mondott beszédet, majd Komócsin Zoltán felolvasta a Nagy Ferenc miniszterelnöknek szóló tiltakozó táviratot, amelyet a tömeg elfogadott.102 Révai felhívásának megfelelően a szegedi kommunisták fokozták támadásaikat a kisgazdapárti vezetők ellen. A nemzeti bizottság február 15-i ülésén Tombácz Imre javaslatára határozatot hoztak a reakciós tisztviselők eltávolításáról a közigazgatásból, s felszólították a pártokat, hogy baloldali demokratákat javasoljanak a B-lista bizottságokba. Néhány nap múlva a Szegedi Népbíróság tagjai nem voltak hajlandók együtt tárgyalni a Mindszentyvel szolidáris kisgazdapárti Mayer Antallal. O önként távozott a bírósági tanácsból, de a kisgazdapárt nem volt hajlandó őt visszahívni, igy megbénult a bíróság munkája. A törvényhatósági közgyűlésen Nagyiván János a B-listázás ellen szólalt fel, ezért a baloldaliak azt követelték, hogy a B-listák összeállítását a nemzeti bizottságra és a szakszervezetekre bízzák. Február 25-én a nemzeti bizottság ülésén Komócsin Zoltán azt állította, hogy „Szegeden a nepbírósági eljárás 86
