Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A demokratikus átalakulás kezdetei
szervezett munkásság, vagyis a kommunista párt, amely egyedül tudja, hogy mi a nép érdeke, és mit kell tennie a népnek. Ebből adódóan úgy határozta meg a kommunisták feladatát, hogy minél több posztot szerezzenek meg a helyi és az országos hatalmi szervekben. Helyeslőén nyugtázta a szegedi kommunisták ilyen irányú tevékenységét: „Az, ami itt történik Szegeden, hogy az elvtársak elfoglalják a különböző posztokat, azt jelenti, hogy most itt megteremtjük a biztosítékát annak, hogy a népnek, a munkásságnak, a parasztságnak a Magyarországa szülessék meg.” Beszédében nyoma sem volt annak, hogy a kommunista párt vezetői tudatában lennének annak: a demokráciának vannak általános szabályai, amelyek betartása nélkül nem beszélhetünk demokráciáról. Sőt szavaiból kimondatlanul az sugárzott, hogy végső fokon a Szovjetuniótól függ, hogy milyen rendszer alakul ki Magyarországon, és mikor kerül sor a népi demokráciának nevezett átmeneti szakasz útján a proletárdiktatúra megvalósítására. A kommunista pártnak harcolnia kell céljai megvalósításáért, de a végső biztosítékot a Szovjetunió akarata jelenti. A helyi kommunisták novemberi 19-i taggyűlése egyhangúlag elfogadta az MKP programját. Azt is kötelességüknek tartották, hogy e politika jegyében elősegítsék a többi demokratikus párt megalakulását és segítséget ígértek munkájükhöz. A határozatban még a következő szerepelt: „Haladéktalanul meg kell indítani a kérlelhetetlen harcot a nyilas banditák ellen, és utasítja a városi tanácsban, a rendőrségen, a polgárőrségben működő kommunistákat, hogy teljes erejüket vessék latba annak érdekében, hogy a városi hatóságok a nyilasok elleni harcot teljes eréllyel folytassák.” Azt is tervbe vették, hogy nyilas párttagokból munkásszázadot kell szervezni, akiket majd közmunkán foglalkoztatnak. A taggyűlési határozat után megkezdődött a nyilasok elleni keményebb fellépés. Erről Sztanykovszky Tibor, a rendőrség keretében újjászervezett közrendészet vezetője számolt be a Délmagyarország november 23-i számában. Az őt meginterjúvoló újságírónak elmondta, hogy „a rendőrség gépezete most már pontosan működik, de még vannak zökkenők”. Szólt arról, hogy „a nyilasfront felgöngyölítése volt az első feladatuk”. Eddig 22 nyilast internáltak. A különféle nyilaspártok vezetői elmenekültek, de a nyilas párthelyiségekben megtalálták a párttag-nyilvántartást. „Végtelen nagy számú jelentéktelen emberről van szó” - mondotta Sztanykovszky, majd hozzátette: „Legokosabb volna egész Szegedet hatalmas drótkerítéssel körülvenni, s csak azokat engedni ebből az »internálótáborból«, akik igazolni tudják magukat.” Szavai méltán tükrözték, hogy a kommunista radikalizmus milyen szélsőséghez vezet. Két nap múlva a kommunista pártvezetőség kénytelen volt a következő nyilatkozatban elhatárolni magát Sztanykovszky tetteitől és nyilatkozatától: „Nyilatkozat44 A Magyar Kommunista Párt szegedi szervezetének vezetősége kijelenti, hogy nem azonosítja magát Sztanykovszky Tibornak, a közrendészet vezetőjének rendeletével, mely a »helyszínen való agyonlövéssel« fenyegeti meg azokat, akik a Kommunista Párt plakátjait megsemmisítik. (...) rendelete csak arra alkalmas, hogy a magyar kommunista pártot olyan színben tüntesse fel, mintha diktatúrára törekednék." 52
