Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A város társadalomszerkezetének változása
konyhakertészet gyors növekedéséből. És a beruházás is ilyenkor a legkönnyebb probléma. Mert agrárkapitalista üzemek nem kaphatnak kölcsönt, vagy ha kapnának is, meg kell gondolniok, hogy felvehetik-e. De ezer és tízezer, esetleg százezer kisember meg tudja takarékoskodni a hasán, a családja öltözetén, a háza, szerszáma, jószága állapotán, ha valamivel próbálkozni akar, ha valahol bemházni akar [...] a háborús és háború utáni termelési helyzet a legalkalmasabb arra, hogy nagy lépésekkel menjünk előre a belterjesség útján, és megyünk is, bár még nem tudjuk áttekinteni, hogy mit haladtunk e néhány év alatt. Abból, amit a felszabadulás utáni három aszályos esztendő alatt a szárazság, az igahiány, a trágyahiány és a takarmányhiány ellenére főzelékben, gyümölcsben, sovány és hizlalt baromfiban, sertéstenyésztésben és -hizlalásban, aztán kereskedelmi növényekben, napraforgóban, cukkorrépában, dohányban és más egyebekben láttunk, sejthetjük, hogy megindult a nagy átformálódás [...] A belterjes termelés lendülete tovább halad. Hajtja a piaci helyzet is, de hajtja sok ezer újgazda vállalkozó kedve és szorgalma is. Ezek el voltak zárva eddig a földtől, s most a becsvágy is, a munkakedv is hajtja őket, hogy majd én megmutatom a régi gazdáknak, mit lehet itt termelni, de szorítja őket a kevés föld is, mert külterjes termeléssel az újgazdák többsége kevés földjén nem él meg.”231 Veres Péter helyzetértékelése a szegedi parasztság törekvéseit is jól jellemezte. A városban a piacra termelő, a polgárosodás lehetőségeit kereső parasztréteg az 1945 utáni években szélesedett. Elsősorban azáltal, hogy az újgazdák egy része is szőlő- és gyümölcsös területhez jutott, s 1946 után a szőlő- és gyümölcsfa-telepítés újra lendületet vett. 1949-re a város határában a szőlő- és gyümölcsültetvények területe 1945-höz viszonyítva együttesen mintegy 300 holddal nőtt. Az őszibarack-termesztés országos rangúvá kezdet válni. A fűszerpaprika-termelés nem érte el ugyan a háború előtti szintet, de a kevés földűek közül egyre többen vállalkoztak termelésére, míg az egy gazdaságra eső terület kisebb volt, mint korábban. A város körüli földeken, főleg Alsóvároson, Szentmihályteleken, Újszegeden a korai zöldség termesztése hódított elsősorban a törpebirtokosok, az újgazdák körében. Ehhez a városi piac és a konzervgyár működése kedvező feltételeket biztosított. A város társadalomszerkezete 1949-ben Szeged lakossága az 1941-es 136 ezerről 1949-ben 132 607-re csökkent, ami mintegy 4 ezres veszteséget jelentett. Míg országosan a népesség lélekszáma mintegy 1 százalékkal csökkent, addig Szegeden a lélekszám apadása elérte a 3 százalékot. Ebben a háborús veszteségek mellett bizonyára szerepet játszott az is, hogy a magas munkanélküliség, a város lassú fejlődése miatt 1948-49-ben nem kevesen elköltöztek a városból. 1949-ben a keresők száma meghaladta a 67 ezret, beleértve az önálló foglalkozásúak (iparosok, kereskedők, gazdálkodók) segítő családtagjait. A statisztika szerint tehát kevesebben voltak, mint 1941-ben. Akkor a keresők száma meghaladta a 71 ezret. 1949-ben az 1941-es statisztikától eltérően azonban a nyugdíjasokat mint inaktív keresőket nem vették számba. 169
