Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
A város társadalma az 1940-es évek elején
selők sem annyira dzsentri réteget alkottak, hanem jórészt átvették a város polgárias szellemét, életfelfogását. A közel ezer főnyi közigazgatási tisztviselőt ezért csak korlátozottan lehet a történelmi középosztályhoz számítani. A jogszolgáltatásban dolgozó 258 bíró, ügyész és más diplomás mindenképpen a történelmi középosztályhoz számítandó, hiszen hivatalból a nagybirtokos arisztokrácia, az uralkodó elitcsoportok, s éppen a történelmi középosztály érdekeit szolgálták munkájukkal. Közülük jónéhányan szerepeltek a legtöbb adót fizetők között, és egyre inkább előrébb jutottak a listán. Míg 1934-ben 6 bíró és ügyész volt a legtöbb adót fizető 250 fős csoportjában, addig 1940-ben már 10, és a korábban szereplők mindegyike előrébb jutott a listán. Az állami és egyházi iskolákban foglalkoztatott tanítók és tanárok száma meghaladta az ezret. Ok állami és egyházi alkalmazottak voltak, s ilyen módon a hagyományos keresztény nemzeti középosztály közé kell számítanunk őket. Jelentős részük azonban már nem a hagyományos konzervatív eszmék, hanem a polgárosodott felfogás és életszemlélet híve volt. A közegészségügyben dolgozó orvosok és más diplomások száma megközelítette a 400-at. A vasúti és postai tisztviselők több mint 500 fős csoportját azért kell a történelmi középosztályhoz sorolnunk, mert állami alkalmazottak voltak, állami előírások szabályozták munkájukat. Máskülönben mint gazdasági vállalatok tisztviselői, a polgári gazdasági tisztviselők sorába is tartoztak. A legnagyobb csoportot a nyugdíjasok tették ki, ami abból következett, hogy először az állami intézményeknél, hivataloknál és vállalatoknál vezették be a nyugdíj- rendszert. Másrészt a fegyveres testületeknél, a véderőnél alacsonyabb volt a nyugdíjazás korhatára, mint a civil, a polgári intézményeknél. A történelmi középosztályhoz tartozók - katonatisztek, államhivatalnokok - zöme a (nagykörúton belüli) belvárosban lakott. A legmagasabb jövedelműek, a leggazdagabbak viszont Újszeged kertvárosi részében található nagyobb családi házakban, villákban laktak. Bibó István a történelmi középosztály 1930-as évekbeli jellemzőit az 1919-es proletárforradalom, tanácsköztársaság okozta megrázkódtatásból vezeti le: „Ebből a megrázkódtatásból született meg többek között az ellenforradalom, s az a szerep, amelyet ebben az ellenforradalomban a magyar értelmiség vitt. Az azonos félelmekben élő polgári elemkben való összekapcsolódást fejezi ki az úriember új neve: keresztény középosztály. Ennek az osztálynak a polgári és értelmiségi, vagyis nyugat-európai vonásaira, s az e vonásokban rejlő értékekre azután szívesen hivatkozik az alapszerkezetében ridegen feudális, az úr-jobbágyi viszonyt minden vonalon helyreállító ellenforradalmi kormányzat. A társadalom mind nagyobb mértékű elbürokratizálódását is a keresztény középosztály megerősítésével kapcsolják össze. Ez a folyamat annyira megy, hogy a harmincas-negyvenes években ennek a nagyobb részt hivatalnoki középosztálynak a kezében vannak gyakorlatilag az összes kulcspozíciók...”3 12
