Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
pen álló pártok számára. A Szegedi Hírlap már július 26-án azt írta, hogy „Balogh Istvánnak és pártjának Szegeden nem sok reménye lesz a sikerre”. A kisgazdapárt képviselőjelöltje Pongrácz Aladár államtitkár és Tóth László egyetemi tanár volt, aki a nemzeti bizottság elnökeként eléggé kiszolgálta a kommunistákat. Hadakoztak a függetlenségi párt támadásai, ellenzéki propagandája ellen, de nem sok sikerrel. Annál is kevésbé, mert rákényszerültek arra, hogy a polgárság nevében, a polgári érdekek védelmében lépjenek fel, mint Pfeifferék. A Szegedi Hírlap Kossuth eszmei örökségének védelmében állt ki birálva Pfeifferéket, akik kisajátítani igyekeztek a függetlenségi eszméket. A kisgazdapárti vezetőség a következő kiáltvánnyal fordult Szeged polgárságához: „A magyar parasztság óriási többsége ma is változatlanul a Kisgazdapárt mögött van [...] A magyar nép jelenlegi politikáját csak az egységes polgárság tudja továbbvinni a kibontakozás felé [...] Tudomásul kell venni Szeged polgárságának, hogy a hangulatkeltésre alapított politika, a hadonászás és a forrófejű ellenzékieskedés az elbukáshoz vezethet. Manapság bírálatot gyakorolni könnyű, de az ellenzék nem tudna más úton haladni, mint a Kisgazdapárt. A pártunkból kikerülő ellenzéki vezérek ezt jól tudják, hiszen ők irányították közel két éven keresztül a Kisgazdapárt politikáját.” E kétségbeesett felhívás nem sok hatást gyakorolt a választópolgárok tömegeire. A választási küzdelembe bekapcsolódott a Magyar Radikális Párt (MRP) is, amelyhez a szociáldemokrata pártból kivált Peyer-csoport csatlakozott. E párt ellenzékinek, de alapjában véve baloldalinak hirdette magát. A párt helyi vezetője Lóránt László ügyvéd volt. Peyer és más szociáldemokrata vezetők csatlakozása némileg növelte a párt befolyását a régi, a kommunisták antidemokratikus módszerei miatt elégedetlenkedő szociáldemokrata választók között. Augusztus 21-én a Hungária Szállában tartott választási gyűlésükön Peyer Károly, a radikális értelmiségi Csécsy Imre és a régi szociáldemokrata Györki Imre mondott beszédet. Érdekes módon Peyer azt hangoztatta, hogy ő marxista volt és az is maradt. Mindhárman bírálták is a kommunistákat, de pártjuk demokratikus, baloldali céljairól beszéltek.154 A kommunista vezetők a választások előtti napokban sem ismerték fel a Pfeiffer-párt veszélyességét. Révai József augusztus 22-én tartott dohánygyári választási beszédében jellemezte a négy ellenzéki pártot. Leginkább a Pfeiffer-pártot ítélte el. „Pfeiffer pártját függetlenséginek nevezi, de programjának lényege, hogy »le az államosításokkal«, »nem kell a hároméves terv«, vagyis az ország építésének esküdt ellensége”. Ugyananakkor a többi ellenzéki pártról is majdnem ilyen elítélően nyilatkozott. Noha a Balogh-párt helyi sikertelensége nyilvánvaló volt, mégis nagy teret szentelt birálatának. „Balogh pártja - mondotta - át akarja venni és fel akarja éleszteni az 1945-ös kisgazdapártot”. A Demokrata Néppártot így jellemezte: „A Barankovics- -féle néppárt ellen nem lenne kifogásunk, ha a Dunántúl parasztságára támaszkodó katolikus pártot akarna életre hívni. De Barankovicsék a Wolf-féle fasiszta pártot akarják visszavarázsolni”. A radikális pártról azt mondta, hogy Peyer Károly pártja lett. Peyert pedig úgy jellemezte, hogy a Horthy-rendszer 25 éve alatt a kommunistákat megfojtotta volna egy kanál vízben. 122
