Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
Az ekkor még alakulóban, szerveződőben lévő függetlenségi pártról a következőképpen nyilatkozott: „Megalakul a Pfeiffer Zoltán jólkereső ügyvéd által szervezett párt, és abban reménykedik, hogy a jobboldali elemek hozzá csatlakoznak”. Erről többet nem mondott, ami arra utalt, hogy a helyi kommunista vezetőség nem ismerte fel, hogy az ellenzéki hangulatú tömegek többségét a szabadságpárt örökébe lépő, kemény ellenzéki politikát hirdető függetlenségi párt fogja megnyerni. Azt hitték, hogy a szabadságpárt megszűnése egyben támogató tömegei passzivitását is jelenti. Holott a tömegek azt várták, hogy olyan párt lépjen a politikai küzdőtérre, amely nyíltan harcos ellenzéki politikát hirdet.'52 A helyi kommunista vezetők nem ismerték a helyi lakosság többségének valódi hangulatát, s téves politikai következtetésekre jutottak. Zöld Sándor említett beszédében továbbra is a kisgazdapárt belső ellentéteit taglalta, s bírálta a helyi kisgazda- párti vezetőket, mondván, hogy a B. Szabó István vezette alkotmányvédőkkel tartanak, akik Dobi Istvánt azért bírálták, mert „lefeküdt a kommunistáknak”. B. Szabó István és társai különben néhány nap múlva kiléptek a kisgazdapártból és Pfeifferékhez csatlakoztak. Noha a szegedi kisgazdák közül nyíltan nem jelentették be csatlakozásukat a Pfeiffer-párthoz, mégis sokan ezt tették. Zöld Sándor és társai nem ismerték fel, hogy a kisgazdapárt elleni támadásaik folytatása azt eredményezi, hogy még többen csatlakoznak e pártból Pfeifferékhez. A függetlenségi párt helyi szervezetéhez nem csatlakoztak ismert helyi politikai, közéleti szereplők. A pártnak a csongrád-csanádi választókerületben bejelentett képviselőjelöltjei között először alig szerepeltek szegediek. Később ajelöltek közé felvették Fodor István gazdálkodót, aki addig a kisgazdapárt egyik helyi vezetője volt, továbbá Falcióne Kálmán ny. hadbírót, Bárkányi Ferenc műszerészt. A párt helyi szervezetének egy hónapnál is kevesebb idő állt rendelkezésére, hogy választási politikai tevékenységét kibontakoztassa. Mégis választási gyűléseit sokan látogatták. A szónokok erőteljes ellenzéki hangot ütöttek meg, nem fukarkodtak a kommunisták, a koalíciós pártok, a kormány bírálatával sem. A gyűléseket erőteljes ellenzéki hangulat jellemezte. A Balogh-párt helyi sikertelenségét látva a kommunista vezetők úgy vélték, hogy a Demokrata Néppárt hódíthatja el a kisgazdapárt volt választóinak nagy tömegeit. Annál is inkább, mert a katolikus egyház leginkább ezt a pártot támogatta. A kommunista vezetők a város és vidéke társadalmi viszonyainak jellegét úgy határozták meg, hogy „Szeged a Viharsarok Dunántúlja”. Vagyis azt állították, hogy a Viharsarokra jellemző baloldali befolyás itt is érezhető, de a dunántúli konzervativizmus, a hagyományos katolikus vallásosság szerepe főleg a parasztság körében igen jelentős. Nem ismerték fel, hogy Szeged polgárosodott város volt, ahol a társadalmi középrétegek súlya, szerepe az átlagosnál nagyobb volt. Továbbá: noha a parasztság itt is vallásos és hagyománytisztelő volt, azonban erőteljesebben érvényesültek soraiban a polgárosodási törekvések. Ezért inkább olyan pártot támogattak, amely a hagyományok, a vallásosság mellett nagy erővel hirdette a parasztgazdaságok, az árutermelő vállalkozások szabad fejlődésének, a kötött gazdálkodás megszüntetésének politikáját.153 120
