Tamasi Mihály: Társadalmi és politikai változások Szegeden 1939–1949 között - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 34. (Szeged, 2004)
Polgári ellenzéki pártok jelentkezése
nek, Kovács Bélának nemzetgyűlési mandátumát nem sikerült felfüggeszteni, Rákosi Mátyás a szovjet megszálló hatalomhoz fordult segítségért. Kovács Bélát - teljesen törvénytelenül-a szovjet megszálló katonai hatóság tartóztatta le február végén és szállította a Szovjetunióba. Sohasem tudták bíróság elé állítani, hiszen semmiféle vádat sem tudtak összeállítani ellene. A kommunista párt tehát a saját erejével és a rendőrség felhasználásával sem tudott politikai ellenfeleivel leszámolni, végső fokon számíthatott a szovjet megszálló hatalom, a Szovjetunió segítségére. A köztársaságellens összeesküvés kapcsán az országban összesen 260 személyt tartóztattak le, és közülük 229 vádlottat állítottak bíróság elé.137 Bibó István 1947 tavaszán Válság után - választás előtt című tanulmányában a kommunista párt reakció elleni harcáról a következőket írta: „A baj nem a reakciós hajlandóságok/e/Ameréyérté/ van. A baj ott kezdődik, ahol a kommunisták ezeknek a felismeréseknek az alapján akcióba lendülnek. Mert azt hiszik, hogy ha valakit egyszer valahogyan, elejtett szavakból, elintézések késleltetéséből, csökönyös ellenkezésből, személyes kapcsolatokból reakciós hajlandóságúnak ismertek fel, azzal szemben mint a nép, a köz és a jövő esküdt ellenségével szemben a büntetőjog, a fegyelmi jog, a létalapelvonás, a politikai harc és a hatalmi túlsúly minden eszközével el kell és lehet járni, tekintet nélkül arra, hogy mennyi tárgyilag felróható tényt lehet vele szemben felhozni és bizonyítani.” Ehhez még hozzáfűzte: „A legnagyobb veszedelem az lenne, ha [...] a kommunista párt maga is elkezdené magát úgy látni, ahogyan ellenfelei látják, s egyrészt tudatosan berendezkednék arra, hogy az emberek a Szovjetunió egész hatalmát lássák mögötte”.138 Ezt nagy veszélynek látta Bibó, de már akkor is érvényesült, később pedig teljességgel bekövetkezett. Szegeden még erőteljesebben érvényesült az a tendencia, hogy a politikai vita helyébe egyre inkább a rendőrségi módszerek léptek. A politikai ellenfél elhallgattatása vagy kiszorítása a politikai porondról egyre inkább a politikai rendőrség feladatává vált. A Szegedi Népszava március 23-án már azt írta, hogy „nagytakarítás kezdődött a tanfelügyelőségen és a középiskolákban [...] Szabadságolták a tankerületi főigazgatót. Szélpál István, a vegyipari középiskola uszító tanára népbíróság elé került. Tizenkét személyt internálnak, hatot rendőri felügyelet alá helyeznek, egy személy ellen bűnügyi eljárás van folyamatban. Az egyetem rektora azt nyilatkozta, hogy a sztrájkoló egyetemisták elvesztik félévüket.” Néhány nap múlva a kisgazdapárti lap azt állította, hogy „22 tüntető ellen indítottak internálási eljárást.”139 Időközben a Délmagyarország bírálta Hamvas Endre püspököt, mert említett cikkében - a lap szerint - védelmezte a szabadságpártot. A püspök cikkében azt írta, hogy az őrizetbe vett tüntetők közül „14-en vallották magukat pártok tagjainak, s ezek a pártok törvényileg nem tilamazottak”. O tehát az alkotmányosságot képviselte ebben a kérdésben. írt arról is: a diákok bűnéül rótták fel, hogy egyesek demokráciaellenes jelszavakat hangoztattak. Megjegyezte viszont, hogy egy évvel korábban a munkástüntetők „Le Mindszentyvel!” feliratú táblákkal vonultak, ami „a nagy többségű katolikus hívőket mélyen sértette”.140 115
