Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

II. A tanácsi szervezet és működés jellemzői

saival, mint például azzal, hogy a tanácstag a tanácsi feladatkörbe tartozó bármely kérdésben javaslatot tehet a testületnek, vagy annak hatáskörébe tartozó ügy megvitatását kívánhatja. Ugyanígy mellőzöm azoknak a jogosítványoknak a felsorolását is, mely szerint a tanácstag a tanács bármely tisztségére megválasztható, megbízható a tanács képviseletével, részt vehet a tanács ülésén, ott felszólalhat és közreműködhet a testület döntéseinek meghozatalában, a tanácsi tevékenysége miatt anyagi vagy egyéb hátrány nem érheti, és így tovább.

Hasonló az álláspontom a tanácstagi kötelezettségek ismertetése tekintetében is. Nyilvánvaló, hogy a jogalkotó az egyes tanácstörvényben rögzítette a tanácstagokkal szembeni erkölcsi követelmények mellett azokat az elvárásokat is, melyek abból erednek, hogy a tanácstag a választók bizalmából nyert megbízást képviseletükre, s ez sajátos kapcsolatot eredményezett közöttük. E kötelességek között is vannak természetesen olyanok, melyek sajátosan realizálhatók, teljesítésük (például a választóknak történő rendszeres beszámolás) egyedileg vizsgálható, a tett megállapítások a képviselet egész rendszerének minősítésére alkalmas eszköznek mutatkoznak. Arra törekszem tehát, hogy a jelen tanulmányban ezeket mutassam be. Külön hívom fel a figyelmet azokra a kérdésekre, melyek helyi, szegedi szabályozás eredményeként jelentkeznek tanácstagi jogosítványként vagy kötelezettségként.

3.) A tanácstagokat megillető jogok között valamennyi tanácstörvény említi a kérdésfeltevést, az interpellációt, mint a testület tagjának jogosítványát. Az I. Tanácstörvény szerint a végrehajtó bizottsághoz vagy annak tagjához a feladatkörükbe tartozó minden ügyben kérdést intézhet a tanácstag, amelyre a tanács ülésén vagy ülésen kívül kötelező felvilágosítást adni. Az interpelláció intézményét a II. Tanácstörvény már részletesebben szabályozta, a kérdezettek körét kiterjesztette a szakigazgatási és egyéb helyi szerveknek a tanácsülésen megjelent vezetőire, s a válaszra legfeljebb 15 napos határidőt szabott. A III. Tanácstörvényben a jogalkotó az interpelláció előterjesztőjének lehetőségét a tisztségviselőkhöz intézendő kérdésekkel is bővítette, s általános szabályként a végrehajtási rendelet az azonnali válaszadást írta elő. Ha erre mégsem kerülhetett sor, az interpelláló tanácstagot 15 napon belül kellett írásban tájékoztatni, az adott választ pedig a tanács következő ülésén be kellett jelenteni. Mindkét változat esetében a tanács testületé volt jogosult dönteni, hogy a választ elfogadja-e? Ha a tanács a választ nem fogadta el, maga intézkedett, vagy — hatáskörének hiányában — a végrehajtó bizottság útján intézkedést kezdeményezett.

A tanácstagi jogosítványok érvényesülésének vizsgálata természetesen az interpel- lációs gyakorlatra is kiterjedt. így például a tanácselnök központi megkeresésre 3128/1974. Titk. számon a Minisztertanács Tanácsi Hivatala részére részletesen beszámolt a tanácstagok interpellációs joga érvényesülésének gyakorlatáról. A jelentés szerint 1968 és 1970 között —- még a megyei jogú városnál — a tanácstagok 118 interpellációt tettek, 1971 és 1973 között pedig 112-t. Érdekes, hogy ekkor már nem működtek a kerületi tanácsok, ennek ellenére az interpellációk száma érdemlegesen nem változott. Bár a szervezeti és működési szabályzat bizonyos megkötéseket érvényesített (a tanácsülés előtt legkésőbb 3 nappal írásban lehetett benyújtani, s a tanácsülésen szóban csak rendkívüli esetben volt előterjeszthető), ennek ellenére jelentősen nem

77