Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Szeged és a városkörnyék igazgatási kapcsolata a huszadik évszázad második felében

vizsgálja. Ennek során kitűnt, hogy a XX. évszázad első felében Szeged kiterjedt tanyavilággal rendelkező alföldi nagyváros volt, külterületének igazgatása sajátos megoldások jegyeit mutatta. Az évszázad derekán, néhány évvel a második világháború után, jelentős társadalmi és gazdasági változások időszakában a tanyai területek önálló igazgatási státust kaptak, a háború előtti önkormányzati igazgatási szisztémát pedig — mint országosan mindenütt, így természetesen Szegeden is — a tanácsrendszer váltotta föl. Az ország társadalmi-politikai, gazdasági, kulturális és szociális téren jelentkező problémái az 1960-as évek vége felé kezdtek oldódni, több egyéb tényező mellett az urbanizálódás igénye is a korábbiaknál erőteljesebben jelentkezett. Szeged relációjában fölszínre kerültek olyan kívánalmak is, melyek a város pozícióinak erősítésére irányultak. Egyrészt az 1950-es területszervezési intézkedések a várost szűk határok közé kényszerítették, másrészt a társadalmi kapcsolatok számos területen megerősödtek a Szeged körüli községekkel.

Hasonló jelenség az ország más területein lévő városok esetében is — némi időbeli eltéréssel ugyan — jelentkezett. Az urbanizációs törekvések túlnőttek a szinte spontán módon kialakult városi-községi kapcsolatokon, előtérbe került a városkörnyéki községeknek a városokkal való igazgatási egyesítése. Szegednek és környékének helyzete sajátos volt a tekintetben, hogy a várossal erre az időre szinte teljesen összeépült települések korábban nem voltak Szeged részei, a városi tanyavilág területén létrejött községek viszont — főként távoli fekvésük miatt — az egyesítésnél nem jöhettek számításba. Ahogyan dolgozatomban az eseményeket tartalmilag és időrendjüket illetően igyekeztem körvonalazni, így következett be Szeged és a környezetébe tartozó négy nagyközség, valamint Gyálarét község igazgatási egyesítése.

A tanácsrendszer idején Szeged és az öt környező település 17 esztendőt ért meg közös sorsként, igazgatási egységben. Az egyesítés kezdetén még lehetett észlelni egyes kérdések tekintetében a „községi érdekek” különleges értelmezését, ezek a tényezők azonban az évek során elhalványultak. A vezetés egyre kevésbé volt figyelmes a „községi” emberek körében fölmerült és indokolt sajátos lokálpatriotizmusra, az önálló községi lét iránti affinitásra.

A 80-as évek végén, az igazgatási elvek és szervezet változásainak előestéjén a tanácsi vezetők is vállalták a „hogyan tovább” kérdéskör megvitatását, ez azonban csak a múltbeli hibák és mulasztások fölszínre hozásával járt, de akkor más eredményt már nem hozott.

Az 1990-ben alakult városi önkormányzat működése kezdetén számos megoldandó föladattal találkozott, a volt községek területén nagyjában-egészében a korábbi évek gyakorlatának megfelelően — esetleg más elnevezéssel — végezték az igazgatás tennivalóit.

Az önkormányzati rendszer hovatovább harmadik négyesztendős ciklusának végéhez közeledik. Úgy tűnik, hogy azok az önkormányzati képviselők, akik az egyesült községekben tevékenykednek, egyre inkább elhivatott szervezői lesznek a lakóterületük polgárai körében folyó közösségi munkának, a helyi érdekek érvényesítésének. (Algyő adottságai és a többiekétől eltérő sajátos útja az önállóság visszaszerzése érdekében egyedi jelenségnek minősülhet.)

277