Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)

III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Helyi rendeletalkotás Szegeden a Tanácsrendszer idején

zítette a rendelet, a melléklet pedig felsorolta a létrehozott húsz tanácskozási központ területét és székhelyét. Közülük tizenegy a város körtöltésen kívüli részén működött.

A tanácskozási központokban végzett munka a tanács önkormányzati szerepének egyik megnyilvánulási formájaként volt értékelhető. A tanácsi tevékenység alakítását befolyásolták az egyes városrészek sajátos gondjai, igényei, melyek ezen intézmény- rendszer révén a korábbiaknál hitelesebben voltak megismerhetők, és váltak jobban kezelhetőkké.

A tanácsi szervezet és a város lakosságának kapcsolata szempontjából jelentősnek bizonyult a tanácsi lakóterületi — területpolitikai — tevékenység, melynek elveit és mindennapos gyakorlatát a 4/1986. számú tanácsrendelet rögzítette. A nélkül, hogy e kérdés jelentőségét túlbecsülnénk, mégis jeleznünk szükséges, hogy a lakóterületi központ intézménye és az arra vonatkozó tanácsrendeleti szabályozás olyan szegedi kezdeményezés volt, mely az ország számos városában (Debrecen, Miskolc, Pécs, stb.) — különböző elnevezéssel és a részletekben jelentkező szükségképpeni eltérésekkel — átvételre és megvalósításra került.

A tanácsrendelet preambulumában kifejezésre juttatta, a lakóterületi tevékenység jogi szabályozása azt célozza, hogy a közügyek intézésében, a lakóközösséget érintő döntések előkészítésében és a meghozott határozatok végrehajtásának ellenőrzésében az állampolgárok, a város lakói közvetlenül vagy képviselőik útján növekvő mértékben részt vegyenek. Kiemelte: szükséges, hogy a lakosság véleményezze és kísérje figyelemmel a tanácsi tevékenység időszerű programját, a teendőkhöz adjon javaslatokat, vegyen részt a lakóterületen folyó fejlesztési és egyéb közérdekű munkákban. Fontos alapelvnek tekintette a városrészek sajátos adottságaihoz igazított várospolitikát, a lakóterületek arányos, a meglévő körülményekhez alkalmazkodó fejlesztési törekvések érvényre juttatását.

A városrészek lakói és a tanácsi, valamint a lakosság ellátásában közreműködő különböző szervek közötti kapcsolat a lakóterületi központok révén valósult meg. E központok, mint közösségi fórumok funkcionáltak, területük több tanácstagi választó- kerületre terjedt ki, a városrészek kialakult, általában ismert határain belül. A tanács- rendelet szerint a lakóterületi központok számát és területét a tanács állapította meg, a kialakításnál figyelembe vette, hogy a lakóhelyi körülmények általában azonosak vagy hasonló jellegűek legyenek egy központ esetében, így a lakosság érdekei is megegyezzenek, vagy legalább ne mutassanak jelentős eltérést.

Minden lakóterületi központban lakóterületi bizottság alakult, ennek tagjai voltak az érintett választókerületek tanácstagjai, a területen működő társadalmi szervek képviselői, a lakóbizottságok megbízott aktívái, valamint a városrészben működő gazdasági egységek és más szervek küldöttei. A lakóterületi bizottság tagjainak száma — saját döntésüktől függően — 7 és 35 fő közötti lehetett, a bizottság vezetését végző tanácstag a tanácstól kapta megbízását. A szervezeti kérdések után a tanácsrendelet a lakóterületi bizottságok feladatait részletezte, ezek között kiemelte azt a jogukat, hogy a városrészt érintő fejlesztési, rendezési és fenntartási tervek megállapítása előtt véleményt nyilváníthassanak, illetve módosító vagy kiegészítő javaslatot tehessenek. A jelzett terveket csak a lakóterületi bizottság állásfoglalásával együtt lehetett a tanács testületé elé terjeszteni.

169