Szilágyi György: Ahogy a torony alatt láttam és megéltem… Szemelvények Szeged XX. századi közigazgatás-történetéből - Tanulmányok Csongrád Megye Történetéből 33. (Szeged, 2003)
III. A tanács és szerveinek teendői. Városkörnyéki kapcsolatok - Helyi rendeletalkotás Szegeden a Tanácsrendszer idején
kevesebben kérik az eladást. Nem lehetett értékesíteni az építési tilalommal terhelt ingatlanokat és azokat sem, melyek valamilyen közösségi szolgáltatáshoz szükséges létesítményt (kazánház, felvonó-diszpécseri alállomás, stb.) foglaltak magukba. Végül néhány eljárási kérdést is rendezett a jogalkotó. Az 5/1989. számú tanácsrendelet az előző szabályozás kiegészítésére a személygépkocsi-tárolók és más, nem lakás céljára szolgáló helyiségek vételárának megállapítását tartalmazta. Néhány hónappal később a 8/1989. számú rendeletben a házak eladásának helyi előírásait egységes szerkezetben tette közzé a tanács, a rendelet mellékletében pedig 294 lakóházat jelölt meg olyanként, melyek nem adhatók el. Ezekben több mint 4700 lakásbérlemény volt a szabályozás idején. A tanács testületé 1989 végén tárgyalta az elidegenítés tapasztalatait. Az értékelés alapját képező jelentés szerint ekkor 7766 lakás esett elidegenítési tilalom alá a tanácsrendeleti szabályozás folytán, további 3-400 lakást pedig a központi jogszabályok rendelkezései miatt nem lehetett eladni. Az IKV ebben az időben valamivel több, mint 22 és félezer lakást kezelt, az értékesítési tilalom ennek 36%-át érintette. Ettől eltekintve meg lehetett állapítani, hogy 1988-tól kezdődően felerősödött a vásárlási igény. Ezt az eladási feltételek könnyítésén túl az is előmozdította, hogy lakbéremeléssel számoltak a bérlők, s az infláció tartósan magas szintje miatt sokan választották az ingatlanba történő pénzbefektetést. Érdekesek az értékesítésre vonatkozó számadatok is. 1968 és 1987 vége között 82 ingatlant, bennük 351 lakást jelöltek ki Szegeden elidegenítésre, ebből ténylegesen eladtak az 1989-es értékelés szerint 62 lakóházat, illetve 135 lakást. Ebből valamivel több, mint 18 és félmillió forint volt a tanácsi tiszta bevétel. 1988-ban értékesítésre kijelöltek 51 ingatlant 1199 lakással, eladásra került 17 lakóház 124 lakással, mintegy 7,8 millió forint a kiadások nélküli befizetés. 1989-ben — már a közgyűlés részére készített jelentés szerint — a tiszta árbevétel megközelítette a 41 millió forintot, ugyanez 1990-ben több, mint 120 millió, 1991-ben kerekítve 228 millió, 1992-ben pedig majdnem 150 millió forint volt. Megjegyzendő, hogy ez utóbbi összegből nem egészen 3 millió forint kárpótlási jegy beváltásából származott. Az értékesített házingatlanok szinte egészének esetében megszűnt az IKV általi kezelés, hiszen az üzemeltetési feladatoknak a lakásvásárlókra történő átengedése volt az értékesítés egyik alapvető célja. Bár a tanács részére készített jelentésből nem derül ki, de személyes tapasztalatokból mégis ismert, hogy a vevőként jelentkező bérlők nagyon hiányos tájékoztatást kaptak az értékesítési eljárás tartalmáról, fázisairól és jogaikról mind az IKV, mind pedig az értékesítés lebonyolításában közreműködő különböző szervezetektől. Nem ritkán a társasházzá alakításnál is előfordultak hibák, melyeket utólag korrigálni szinte lehetetlen volt. Az adásvételi szerződést követően a tulajdonostársak részére a birtokba adás teljesen formálisan történt, az erről szóló jegyzőkönyvben megismételték az adásvételi szerződés azon részeit, melyek az eladó jogaira vonatkoztak. A további üzemeltetéshez szükséges dokumentációk átadására sem került sor intézményesen az IKV részéről. E hiányosságok az idő múlásával feltehetően növelni fogják a társasházi tulajdonostársak fenntartási, felújítási gondjait. A tanács részére összeállított értékelés jelzi, hogy meglehetősen hosszú a lakásértékesítés lebonyolításának ideje. Ennek természetesen voltak objektív okai (társasházzá 155
