Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
II. A Csanád nemzetség századai
FORRÁS: Csongrád Megye Évszázadai. Történelmi Olvasókönyv I. A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig. Szerk. Blazovich László. Szeged. 1985. 41-43. A Csanád nemzetség 1256. évi birtokfelosztását tartalmazó oklevele. Az 1256-ban keltezett oklevél révén tekinthetünk bele a Csanád nemzetség addigi történetébe. Az említett Belenigtől származott a Telegdi főág. A Vejtehi ág Bogyiszló- tól eredt. Kelemenes bán Arad megyei ispán volt, ő a Telegdi család őse. Waffa ispántól ered a Makófalvi és a Tömpösi ág. A Csanád nemzetség birtokai elsősorban a Maros és az Al-Duna, a Maros és a Körösök között, valamint Bihar megyében helyezkedtek el. A középkori magyarországi birtokjog általános jellemzője, hogy a birtokos rendelkezési jogát két tényező korlátozta: a rokonságot megillető jog, ill. a királyi jog. Két típusú birtok volt Magyarországon: a nemzetségi- és az adomány birtok. Az örökölt ősi birtokok elidegenítéséhez a rokonok beleegyezése volt szükséges. A közös birtoklásból és használatból adódó jogközösségnek a vagyon meghatározott eljárás során történő felosztása — közös megegyezéssel vagy bírói úton — vethetett véget (birtokosztály). A birtokosztályt a királyi ember vezette (homo regius), a hiteles tanú a káptalani ember volt. Az osztályban részt vevő rokonok kölcsönös öröklési jogot szereztek egymás osztályrészében, bármelyikük örökös nélküli halála esetén a felosztott birtokok ősi birtoknak számítottak. Előbb a lemenők, majd a felmenők, s végül az oldalági rokonok örököltek. Ha ilyenek nem voltak, a birtok a királyra szállt. A korabeli nagybirtokok szórtan helyezkedtek el, nem egy-két nagy birtoktestben. A birtokok felosztásáról, elhelyezkedéséről, tulajdonosaikról, azok változásairól jó képet adnak a korabeli oklevelek. A Csanád nemzetség birtokairól az 1247-es, az 1256-os, az 1274-es, az 1337-es és az 1360-as keltezésű oklevelekből tájékozódhatunk. Sokat segít a birtokaikról készült térkép is. Makó vidékéről a középkorból szinte egyedül a Csanád nemzetség okleveleiben fennmaradt adatokból értesülhetünk. Már az 1247-es oklevél említett a Maros jobb partján egy Velnök (Vlnuk) nevű helyet, amely később is felbukkant egy 15. századi oklevélben. A fenti forrásanyagban Felvelnök és A1 velnök is szerepel, a birtokfelosztás során az előbbi a nemzetség Pongrác és utódai ágához kerülve később a Telegdiek birtokává lett, míg az utóbbi a Waffa utódaiból lett Makófalviak ágán öröklődött. Felvelnököt az 1299. évi oklevél már új nevén Makófalvaként említi. A Makó nevet az 1256 és 1285 között az oklevelekben előforduló Makó bántól, Izsák ispán fiától kapta. Mivel ő örökösök nélkül halt el, birtokai Pongrác fiára Tamásra szálltak. Makófalva nem egymagában, hanem falvak tömörülésében helyezkedett el már a 13. század során is. A szakirodalomban lévő térképvázlaton felfedezhetők településünk elődjének közvetlen szomszédai: Kisfalud, Malomszög, Szentlászló, Szentlőrinc, Szentmargita, Vásárhelymakó, Vaffalaka, Tompos. A Maros bal partján Zombor és kicsit messzebb Csanád irányában Palota. Az oklevélben szereplő helynevek egy része ma jól lokalizálható. Malomszeg a mai Makó területén helyezkedett el, Szentlászló ugyancsak. Felvelnök a későbbi Makó 38
