Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

VII. A rendszerváltások kora Makón (1945-1991)

dési szabályzatát, amely a közösen végzett munka fokozata és a munkaszervezetek fejlettsége szerint három csoportot határozott meg. Az 1. és a II. típusú leginkább az egyéni gazdálkodáshoz állt közel, a III. típusban már a közös gazdálkodás dominált. Még ebben az évben lehetővé tették, hogy a 25 holdnál nagyobb bérleteket állami igénybe vegyék, amelyből 3-10 holdas tételeket adhattak kisbérlőknek. Jórészt az ilyen területeken gazdálkodók lettek az első szövetkezők. Makón, a rendelet alapján 1041 holdat vettek igénybe.

1949-ben országosan meggyorsították a tömeges szervezést, ami a parasztság „felszámolásához” vezetett. Makón 1948-ban és 1949-ben különböző gyűléseken ismertették és sulykolták az emberekbe a szövetkezetek előnyeit. Elsőként az Úttörő szövetkezet jött létre. A közölt, agitációs jellegű cikk, nagyon idealisztikus, idilli képet fest a szövetkezet alakulásáról. A közöltekben és a dokumentumokban ellentmondást találhatunk. Más az alakulás időpontja és más az alapítók létszáma. Rövidesen újabb szövetkezetek alakultak, így a József Attila, a Köztársaság és a Táncsics. 1949 augusztusában megkezdődött a részleges tagosítás, aminek céljaként az egységes szövetkezeti táblák kialakítását jelölték meg. A titokban létrehozott munkacsoportok elsődlegesen számbavették az ingatlanokat, majd kijelölték a táblákat, „tárgyaltak és csereingatlant ajánlottak” a tagosításba esett gazdának, akik azt „kicsit vonakodva”, de elfogadtak. 1952 őszén, Makón már a parasztság 71%-a termelőszövetkezetekbe „tömörült”. A város mezőgazdasági ingatlanainak 83%-a a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok használatába került. Ennek alapján a Földművelési Minisztérium 1952. szeptember 16-án szövetkezeti várossá nyilvánította Makót. Az ez évben végrehajtott újabb általános tagosítás elsődleges célja a még meglévő egyéni gazdaságok felszámolása volt. A számbavétel során 137, már iparban dolgozó munkás „felajánlott” 567 holdat és 158 egyéni gazdálkodó paraszt 789 hold területű ingatlant.

Hazánkban 1948 után tömegessé vált a földtől való menekülés, ami a hagyományos paraszti termelés tudatos felbomlasztásának volt az eredménye. A folyamatot gyorsították a megnövekedett terhek, a beszolgáltatási rendszer, a kényszerre alapozott „földfelajánlások”, a tagosítások, a „kulákság” elleni harc. 1950 végéig 180 ezer mezőgazdasági kereső hagyott fel eredeti foglalkozásával. 1948-1953 között mintegy 400 ezer parasztembert állítottak bíróság elé és ítéltek el, jórészt „közellátási bűntett” címén.

Az 1956-os forradalom leverése után megalakult új kormány elismerte és elítélte az „erőszakos termelőszövetkezeti szervezést, a zaklatás jellegű tagosítást, mindazokat a módszereket, amelyek alkalmazása következtében évekre visszaesett a magyar mező- gazdaság.” A beismerés ellenére a módszerek nem változtak. 1958-ban az MSZMP célul tűzte ki, hogy három év alatt végre kell hajtani a mezőgazdaság kollektivizálását. Visszamenőlegesen taktikának minősítette korábbi engedményeit, köztük azt az elvet, amiben ígéretet tett arra, hogy a parasztság maga választhatja meg gazdálkodásának módját. Újra kezdődtek a tagosítások, földfelajánlások, a fizikai és lelki ráhatások. 1960/61 fordulójára megtörtént az átalakítás, az ország több mint 90%-a a „szocialista szektorhoz” tartozott. Makón már 1960 első negyedévében gyakorlatilag befejeződött a mezőgazdaság „nagyüzemi átszervezése.” A számos termelőszövetkezeti csoport az év végére négy nagy szövetkezetbe tömörült.

281