Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)
II. A Csanád nemzetség századai
1030 után István nagy valószínűséggel Ajtony egész területén egyetlen vármegyét hozott létre. Ennek első ispánjául Marosvár várába rokonát, Doboka fiát, Csanádot, Ajtony legyőzőjét állította, a várat és a várost (az egész Ajtony-féle területet) Csanád nevéről neveztette el. A legenda szerint Csanád a királyi udvar és Ajtony udvarának fejévé lett. Közvetlenül a győzelem után az uralkodó egész tartományának kormányzását rábízta Ajtony- ra. Mivel a megye falvainak és népeinek egyharmadát is birtokba kapta, a vidék legnagyobb magánföldesura lett. Csanád a tartomány központi várának feudumát nyerte el, ami minden bizonnyal nem vált öröklött birtokká, ezért adományozott neki István érdemeiért a vár körül hatalmas magánbirtokot is, amit utódaira, a Csanád-nembéliek- re átörökíthetett. így vált ez az István-kori vitéz a 13. századi oklevelekben is felbukkanó úri nemzetség, a Csanád-nem névadó ősévé. Ennek a nemzetségnek volt a középkorban a legkiterjedtebb és legtöbb birtoka Csanád megyében, s ők rendelkeztek Makóval és vidékével is. Az István király által létrehozott új állam megszüntette a nagycsaládok és nemzetségek politikai szerepét, a patriarchális viszonyokat, s helyükbe területi elven felépülő vármegyéket léptetett. Az állam területi szerve a vármegye összefüggő közigazgatási szervezetet alkotott. Az ott élő népeket fogta egységbe. Kezdetben a király földjeit és a rajtuk élő népességet jelentette, később a megye területén élő nemzetségeket és szabadokat, majd az egyházak birtokait is integrálta. Ezt az intézményt a király által kinevezett méltóság, az ispán irányította. A másik intézmény a várispánság, amelybe csak a király azon földjei tartoztak, amelyek feladata a vár kiszolgálása volt. Ezek a földek nem képeztek összefüggő területet, bár elsősorban a vár közelében csoportosultak, de a vártól messzebb, akár más megye területén is lehettek. Ezeken a földeken a várat katonailag kiszolgáló népelemek (várjobbágyok) és azok a szolganépek éltek, akik a katonák élelmét és ellátását biztosították. A várispánság élén a megyésispán állt. A vármegye az állam igazgatási, adószedési intézménye volt, a várispánság pedig katonai intézmény. A királyi vármegyék — István uralkodásának végén már mintegy harminc — önálló tisztikarral nem rendelkeztek, amennyiben szükséges volt, a tennivalókat a várispánság vezetői látták el. Tehát az uralkodónak mint magánföldesúrnak és mint királynak a hatásköre nagyrészt egybeesett. Az államalapítás időszaka korszakos változást hozott az életmódban. Módosult a foglalkozásbeli megoszlás, mások lettek a települési viszonyok. Óriási birtokok kerültek királyi tulajdonba, érvényesült a magántulajdon szentségének az elve. Ez nem kedvezett a nagy területi igényű állattartásnak, a lovak és a juhok rideg tartásának. Mindenkinek földműves termékekkel kellett adóznia földesurának, pl. a búzaliszt kötelező adónem volt. Mivel a szolgáknak gyakorlatilag mindenféle munka elvégzését és sokféle termék beszolgáltatását előírták, így mindent maguk termeltek meg önellátó módon. Ez a folyamat a településformák átalakulását is előidézte. A téli szállások lassan falvakká alakultak. Ezt a nagyállattartás hanyatlása és a földesurak szervező munkája is elősegítette. A földek ugyanis a királyé, az egyházé vagy a magánbirtokosoké voltak. Nekik az alávetettek meghatározott szolgáltatásokkal tartoztak. 22