Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

V. Fénykor árnyékokkal (1849–1918)

1900-tól 1907-ig a Vásárhelyi Híradó, a Vásárhelyi Ellenzék, majd a Vásárhelyi Reggeli Újság szerkesztőségében dolgozott. Közben jogi tanulmányokat folytatott és családot alapított.

14 évi vásárhelyi tartózkodás után visszaköltözött Makóra. Ügyvédjelöltként is újságíróskodott, szerkesztette Justh Gyula függetlenségi párti makói lapját, a Makói Újságot, a helyi politikai és művészeti élet ismert alakja lett. 1909-ben ő rendezett Makón először tárlatot Tornyai János képeiből, majd 1912-ben Endre Béla műveit ismertette meg a makóiakkal. Ugyanebben az évben nyitotta meg önálló ügyvédi irodáját, ekkor lett tagja az Országos Köztársasági Pártnak is. 1913-ban ismerkedett meg Juhász Gyulával, aki akkor Makón tanított. Mivel a családjára alig jutott ideje, felesége gyermekeikkel elköltözött tőle szüleihez Vásárhelyre.

Az első világháborúban harminc hónapi harctéri szolgálat teljesítése következett számára, a háború után pedig az újrakezdés nehéz időszaka, de töretlen, tiszta idealistaként mindig vállalta a polgári demokrácia és a liberalizmus eszméit. A Makói (Reggeli) Újságot ellenzéki fórummá tette, mint szerkesztő-újságíró kritikai szellemben vett részt a városi és megyei közéletben.

Sajátos mecénási szerepet töltött be a maga köré szervezett hasonló szellemiségű baráti körével, amit irodalomtörténeti jelentőségűnek tekinthet az utókor. Kik tartoztak e körbe? Könyves Kolonics József ügyvéd, Kesztner Zoltán villanytelep-igazgató, tanárok, dr. Diósszilágyi Sámuel kórházi főorvos, költők, művészek, haladó szellemű radikálisok, néha szegényen is mecénások. Otthonába fogadta és támogatta József Attilát, nélküle a fiatal költő pályája talán nem indult volna olyan kiugróan, s későbbi kálváriája még több kínnal lett volna teli, hiszen tőle szinte apai szeretetet kapott.

Az „Elköszönő szelíd szavakéban gyönyörű sorokkal viszonozta az itt létrejött barátságot, a kapott segítséget és szeretetet:

„Van itt még néhány jó, idős komám,

Ölelő csöndje néhány öreg háznak:

Szeretlek, mint az álmodó a méhest.

Ó itt a nyugalom zenél fülünkben,

Ha esténként békák harmónikáznak.

Nagyon szeretlek néhány jó komám.”

Juhász Gyula is alkotó légkörre talált házában tartózkodva, barátjának, szellemi társának tartotta őt. Messze néző, igazabb világot kereső, a szellem és szépség igézetében élő őszinte, haladó gondolkodású embernek tudta, akire mindig számíthatott. 1918 novemberében neki írta az Első szabad ének című versét, utalva a háború előtt együtt átélt, a szabad gondolkodást elnyomó világra. Akkor írta ezt, amikor az őszirózsás forradalom és az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása megteremtették a polgári demokratikus szabad és független Magyarország kialakításának lehetőségét.

Időnként együtt is szerepeltek, például a Petőfi centenáriumi esten, vagy Juhász Gyula költői pályájának huszonöt éves jubileumi ünnepségén a makói színházban. Utoljára 1929-ben az Ady-emlékünnepen járt Makón, ahol barátai megünnepelték irodalmi díjjal való kitüntetését.

228