Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

IV. A város felvirágzása a 18–19. században

rek ezek, és ravasz jobbágyok ezek, akik minden próbákkal kiáltani készek, szemtelen jobbágyok ezek, akik mindég kiáltják a nyomorúságot, a szegénységet, házak és szőlők pusztulását, fel nem gondolván ésszel, hogy 30 esztendők előtt, amidőn lakásomat e városba vettem, a lelkek száma 14 ezerről, az házak száma 2 ezerből állott; Ezen üdő alatt a lelkek száma 20 ezerre, az házak száma pedig 3 ezerre és több százakra szaporodott. Lehetetlennek tartom én, Méltóságos Uram, hogy olyan boldogtalanság, szegénység, és nyomorúság alatt, amilyeneket ezen engedetlen lakosok sírva kiáltanak, a lakosok száma és a város kiterjedése így gyarapodjon. Bizonyomra mondom Méltóságodnak, hogy minden ember, akik szoros jobbágyi értelemben hozzájok nem tartozik, hallván ebbéli siránkozásaikat, s panaszaikat szemtül szembe neveti őket, és így magam is nem csak nevetem, de sokszor egész bosszúságig felindulok, s csak úgy térek meg nyugodalmamra, ha meggondolom azt, hogy ezen jobbágyok ősi atyáiktól, kik földes uraikkal örökké így húztak ujjat, örökség gyanánt vették által ebbéli engedetlenségeket, vérekben vagyon ez nékik, és abban meg is maradnak örökké. — Egy projectumot tartanék szükségesnek Méltóságod által eleikbe terjeszteni, hogy tudni illik: a város egyik részének földes, és földetlen lakosait csereképpen küldjük cameralis Apátfalva, Csanád,és Nagylak helységekbe által, az ezekben lévő lakosokat pedig bocsássuk bé Makóra, s a makai földekbe; vajon mit mondana a makai ember, ha őt így el lehetne kárhoztatni; sírva menne el ekkor a makai jobbágy bizonyos vagyok benne, de bizonyos vagyok abban is, hogy a cameralis helységek jobbágyai a

160

45. Az uradalmi fiskálisi kvártély bővítési terve 1835