Gilicze János – Pál Lászlóné Szabó Zsuzsanna: Város a Maros mentén. Makó története a források tükrében - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 32. (Szeged, 2002)

IV. A város felvirágzása a 18–19. században

rek ezek, és ravasz job­bágyok ezek, akik min­den próbákkal kiáltani készek, szemtelen jobbá­gyok ezek, akik mindég kiáltják a nyomorúságot, a szegénységet, házak és szőlők pusztulását, fel nem gondolván ésszel, hogy 30 esztendők előtt, amidőn lakásomat e vá­rosba vettem, a lelkek száma 14 ezerről, az há­zak száma 2 ezerből ál­lott; Ezen üdő alatt a lel­kek száma 20 ezerre, az házak száma pedig 3 ezerre és több százakra szaporodott. Lehetetlennek tartom én, Méltóságos Uram, hogy olyan boldog­talanság, szegénység, és nyomorúság alatt, ami­lyeneket ezen engedetlen lakosok sírva kiáltanak, a lakosok száma és a város kiterjedése így gyarapod­jon. Bizonyomra mon­dom Méltóságodnak, hogy minden ember, akik szoros jobbágyi értelem­ben hozzájok nem tarto­zik, hallván ebbéli siránkozásaikat, s panaszaikat szemtül szembe neveti őket, és így magam is nem csak nevetem, de sokszor egész bosszúságig felindulok, s csak úgy térek meg nyugodalmamra, ha meggondolom azt, hogy ezen jobbá­gyok ősi atyáiktól, kik földes uraikkal örökké így húztak ujjat, örökség gya­nánt vették által ebbéli engedetlenségeket, vérekben vagyon ez nékik, és ab­ban meg is maradnak örökké. — Egy projectumot tartanék szükségesnek Mél­tóságod által eleikbe terjeszteni, hogy tudni illik: a város egyik részének föl­des, és földetlen lakosait csereképpen küldjük cameralis Apátfalva, Csanád,és Nagylak helységekbe által, az ezekben lévő lakosokat pedig bocsássuk bé Ma­kóra, s a makai földekbe; vajon mit mondana a makai ember, ha őt így el le­hetne kárhoztatni; sírva menne el ekkor a makai jobbágy bizonyos vagyok benne, de bizonyos vagyok abban is, hogy a cameralis helységek jobbágyai a 160 45. Az uradalmi fiskálisi kvártély bővítési terve 1835

Next

/
Thumbnails
Contents