Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)
Tanítói életrajzok
iskola második osztályába. Akkori időben az elemi iskolák a szó szoros értelmében túltömöttek voltak; a második osztályba is kétszáznál több tanuló járt; és a magyarul mit sem tudó fiú még is annyira haladt, hogy az év végén kiadott bizonyítvány szerint nyolczadik, mindenből jeles tanuló volt. Bugát Pál, a természettudományi társulat akkori elnöke, igen megszerette a fiút, és kérte Jablonszky Ignáczot, hogy a Jablonszky fiút, adja neki örökbe; de a nagybátya nem volt hajlandó a fiút szülői beleegyezése nélkül örökbe adni. A fiatal Jablonszky tizennégy éves volt már, mikor Pesten a második elemi osztályt bevégezte, elment Pestről Jászberénybe,550 hol kora és jeles bizonyítványa alapján vétetett fel a szent ferenczrendiek gymnásiumának első osztályába; itt azon nehézségekkel is küzdött, hogy önfenntartásáról és mindenről magának kellett gondoskodnia, s mégis a gymnásium első osztályát jeles eredménnyel végezte el. A második osztályt szintén Jászberényben végezte az 1848/49 évben, szintén jeles általános osztályzattal. A szabadságharcz kitörésével az iskolát bezáratták a tanulók szétmentek, részint katonának, részint szülőikhez; a Jablonszky fiú is szülőihez Jablonkára ment. A szabadságharcz lezajlása után Jablonszky János folytatta félbenhagyott iskolai tanulmányait, s 1850/51 évben a harmadik, 1851/52-ben a negyedik gymnásiumi osztályokat végezte szintén jó eredménynyel. Jászberényben akkor még csak algymnási- um lévén tanulmányait ott tovább nem folytathatta, s így 1852 évben Szegedre jött és itt felvétette magát a tanítóképezdébe.551 A képezde kétévi tanfolyamának elvégzése után 1854 évben tanítói oklevelet nyert.552 Tanítói működését Szegeden 1854 év augusztus 26-án kezdte meg, tehát éppen most 40 éve annak hogy Szeged szab. kir. város tekintetes tanácsa kinevezte tanyai tanítónak,553 azon iskolához, a melynél azóta 550 Jász-Nagykun-Szolnok vm. 551 „Nyelvtudása: szláv és magyar. Szorgalomra utaltatik.” SzTk akv. 7/1852/53. (Ebben az időben a tanítói oklevelet még egy tanév elvégzése után meg lehetett szerezni.) 552 Oklevelének minősítése: „Gyakorlat után alsóelemi tanítónak alkalmasnak képesítetett.” SzTk akv. 7/1853/54. 553 Az idézett életrajzot Jablonszky János (Ifj.) írta 1894 július 23-án, abból az alkalomból, hogy édesapját pályatársai ünnepélyes keretek között felköszöntötték, mivel a tanítói pályán a Szatymazoldali (1880/81. tanévtől: Székalji) iskolában negyven évet töltött el. (Szlsz/c.) „...Jablonszky János, székalji tanyai tanító, 1854. évi aug. 27-én alkalmaztatott, mint okleveles rendes tanító, ugyancsak a székalji iskolánál, a hol áldásos működését megkezdvén, ugyancsak ott most is üdvösen végzi. Jablonszky János tanítói működése tehát az első két év leszámításával teljesen kitölti a szegedi tanyai iskolák rendezett állapotának egész korát, és pedig egy és ugyanazon iskolánál. A szegedi tanyai iskoláknak a népműveltség kiterjesztésére áldásos hatásában tehát Jablonszky János munkájának nagy, — a tanyai iskolák apostola (ti. Tóth János) után legnagyobb része van; mert az ő munkája mindig lelkiismeretes, mindig hazafias, becsületes jó munka volt, mivelhogy mint embernek is ezek az ő jellemző tulajdonságai. Ne mérjük e munka érdeméhez az érette juttatott díjazást, mert ő maga sohasem ehhez szabta munkáját, és ha a legszükségesebbekből is sokszor és sokat kellett nélkülöznie, hogy 17 évig évi 200 írtból fenntarthassa magát és családját, jóra felnevelhesse hat élő fiát, hivatásos munkáját ő mégis mindig odaadó buzgósággal, jókedvvel és örömmel végezte. „Az iskolában mindig jól éreztem magamat”, mondja most is sokszor, „minden gondom, minden bajom elmúlt, amint beléptem a tanterem küszöbén.” Ha kornak és embereknek dicséretére válik az, hogy elismeréssel adóznak a becsületes munka érdemének, — ha a vett jótéteményekről a hálás megemlékezés nemes, jó szívre vall: úgy dicséret illeti meg ezen érdemes férfiú pályatársait azért, hogy lélekemelő szép ünnepélylyel ülték meg a lefolyt tanév szeptemberének 2-án a szeretve tisztelt kartárs hivatásos munkálkodása 41-ik évének kezdetét, — nemkülönben nemes és jószívűeknek jellemezhetjük az érdemes tanító tanítványainak azon szépszámú seregét, a mely összegyűlt ez ünnepélyre, hogy ott nyilvánosan tanúsíthassa szeretett öreg mestere iránt mélyen érzett háláját.-A jó öreg ünnepelt tanító ekkor is tanított bennünket, példájával tanított ekkor is arra, hogy a jó Istenről sohase feledkezzünk meg, hogy életünk minden nevezetesebb mozzanatában kérve-könyörögve, vagy hálát adva ő hozzá, a minden jóknak adományozójához forduljunk. Az ünnep rendezése ellen hiába tiltakozván nem is avatkozott ő annak semmi részébe sem, de azt az egyet mégis ő kötötte ki, hogy iskolájánál akkor hálaadó szentmise tartassák. A mint kívánta, úgy is történt; a környékbeli hívőknek, — kik valamennyien az ő tanítványai voltak, vagy most is azok, — nagy sokasága jelenlétében tartatott meg a hálaadó 61
