Berta Tibor: A szegedi községi tanyai iskolák adattára - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 31. (Szeged, 2002)
Tanítói életrajzok
levelét csak 1881 szeptemberében szerezte meg „magyar tannyelvű népiskoláknál tanítóságra eléggé képesítettnek találtatott” minősítéssel.1207 „Szolgálatát mint h. tanító Szegeden kezdte,1208 onnan 1891-ben került rendes tanítói minőségben Kiskundo- rozsmára, 1921-ben a közben államosított iskolához igazgató-tanítónak nevezték ki s 33 évi érdemdús munkásság után 1924-ben nyugalomba vonult. 1934-ben halt meg. Elnöke volt a gazdakörnek, a Hangyának és számos hazafias és társadalmi egyesületnek tevékeny tagja. Özvegye: Kováts Jozefa Anna Mária, nevelt leánya Mária (Czé- kus Zoltánné).”1209 Iskola: Bojárhalmi iskola: 1880. dec.-1880/81. tanévvégéig. Sperlyák János (Hladovka, 18307-Szeged, 1881. márc. 3.) Az Árva vármegyei Hladovkán (Trsztenai j.) született. Anyja, Mária „özvegy föl- désznő” volt. 1847-ben Szegeden tanult, „másodéves bölcsészetet” végzett. Az 1851/52. tanévben ösztöndíjasként végezte el a szegedi tanítóképzőt.1210 Ezt megelőzően a szegedi alsóvárosi tanyavilágban három évig önálló tanítóként tevékenykedett.1211 A Bojárhalmi iskola tanítója volt 1853-tól kezdve haláláig. Az iskola mellett nagy területen jelentős faiskolát tartott fenn. A Szegedi Híradó is beszámolt Sperlyák faiskolájáról. Csanád vármegye hatezer darab eperfacsemetét vásárolt tőle.1212 A város tanácsa államsegélyre javasolta kiemelkedő faiskolai tevékenységéért.1213 A hatvan forintos államsegélyt 1869 februárjában meg is kapta.1214 Az iskolaszék is többször dicséretben részesítette, mivel Sperlyák messze vidéken is terjesztette a gyümölcsfa-nemesítést és tenyésztést.1215 1876-ban a szegedi országos kiállításon is részt vett nemesített gyümölcsfáival.1216 Több ízben azonban fegyelmi eljárást is folytattak ellene.1217 1878-ban Bánfalván (Borsod vm., Sajószentpéteri j.) méhészeti tanfolyamon vett részt. A város anyagilag nem támogatta a tanfolyam költségeit, így gyűjtés útján járultak hozzá kiadásaihoz.1218 Az iskolában elért tanulmányi eredményért 1878 júniusában dicséretbe részesítette a tanfelügyelő.1219 1881-ben, ötvenegy éves korában hunyt el. Felesége 1207 SzTk akv. 24/1881. szept. 10-13. 1208 Szél Andort helyettesítette egy rövid ideig az 1890/91. tanévben a Móravárosi iskolában. Szlsz/c. 1209 Csíkvári, 1938. Személyi adattár 489. 1210 Tanítói oklevelének minősítése: „Felső- és alsóelemi tanítónak, és kevés gyakorlással éneklői segédnek alkalmas”. SzTk akv. 18/1851/52. 1211 Sperlyák ösztöndíj kérelme (1851. márc. 12.): „Szeged-Alsóvárosa szállásain rendes tanodában három évig tanította mind elöljáróim, mind a népnek megelégedésére.” SzTk 8/1851. 1212 „Ha e szorgalmas tanító példáját a többi is követné, talán a meg nem élhetés elleni panaszok is szűnnének; a tanyai lakosság pedig könnyebben jutván ültetni való fához, a fanövesztés is nagyobb mértékben terjesztetnék. Bár e szorgalmas tanító már élvezi évenként fáradozásainak gyümölcsét, megérdemelné és többeknek is serkentésül szolgálna, ha őt a városi hatóság pénzbeli jutalommal is kitüntetné.” SzH 1866. febr. 5. 11. 1213 SzTüjkv. 1868. nov. 30. 6554/1868. 1214 SzTüjkv. 1869. febr. 15. 974/1869.; SzH 1869. febr. 18. 14. 1215 SzH 1870. ápr. 8. 42.; Szlsz/a. 1874. jan. 3. 10/1874. 1216 SzH 1876. szept. 29. 119. 1217 Józanabb életmódra szólították fel: Szlsz/a. 1870. jan. 12. 10/1870.: Megintésbe részesítette az iskolaszék a szülőkkel való ellenséges magatartása miatt: Szlsz/a. 1875. aug. 25. 181/9/1875.; Szlsz/a. 1875. nov. 30. 121/1875.; Jegyzőkönyvi megintés, mivel a beiratkozási időszakban zárva találták az iskolát: Szlsz/a. 1878. nov. 30. 32/1878. 12,8 SzH 1878. máj. 17. 59. 1219 A tanfelügyelő 1878. júl. 6-i jelentése az 1877/78. tanévről. Szlsz/b. 695/1878. 121