Gaál Endre: A szegedi nyomdászat 1801–1918 - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 30. (Szeged, 2001)
5. Grünn János nyomdája 1835–1857
ható Keskeny betűk 3. sz. alatt találjuk. A térkép oldalán, belül a szalagkörzeten az olvasható, hogy az egész határ területe 13,89 geográfiai mérföld. A rajzon Alsó- és Felsőtanya térképe az egyes határrészek elnevezésével látható. A térkép a város megrendelésére készült, elsősorban a városi közigazgatást szolgálta, de egyedi jellege miatt eltér a szokványos közigazgatási nyomtatványoktól. Előállítási technikája folytán is talán jogosabban sorolható az egyéb nyomtatványkategóriába. A litográfiái (kőnyomó) eljárást már a 18. sz. végén alkalmazták Angliában és Franciaországban. Kezdeti időszakának legismertebb művelője Alois Senefelder, aki feltalálta a kőnyomó gépet, majd többszörösen továbbfejlesztette. A hagyományos magasnyomásra szolgáló nyomtatóprések ugyanis nem voltak alkalmasak kőlapról történő nyomtatásra. A kőnyomtató gépek az 1840-es évekig túlnyomórészt fa alkatrészekből készültek, ekkor kezdték a vas litográfiái kézisajtók gyártását. Az 1850-es évektől már mechanikai kőnyomógépek is készültek. (A magasnyomtatásból az 1840-es évekre már Magyarország legjelentősebb nyomdáiban is jórészt kiszorultak a faprések.) A litográfia egy bizonyos kémiai, a víz és a zsír egymást taszító hatásán alapul. A rajzot vagy betűket zsíros krétával vitték rá a simára csiszolt, de apró szemcséktől nem mentes kőlapra. Utána a kőlapot megnedvesítették, majd áthúzták egy roller segítségével zsíros festékkel. A festék rátapadt a kőlap krétás részeire, a nem krétázott részei többé-kevésbé tisztán maradtak. A kőlap savas kezelése után a lapra helyezett ív rászo- rításával a rajz vagy írás festékrétegét a papír magába szívta. A fentebb csak vázlatosan ismertetett eljárás segítségével megbízható, árnyalatos nyomatokat lehetett nyerni. Később a többszínű litográfiái nyomtatást is kifejlesztették.29 Grünn János a litográfia mesterségét az 1840-es évek elején német területen sajátította el. E sokszorosítási technikával a frankfurti Neumann-féle kőnyomtató intézetben ismerkedett meg. A szegedi városi tanács 1843. február 11-i ülésének határozatából pár- tolólag felterjesztette a helytartótanácshoz Grünn kőnyomda létesítése iránti kérelmét. A felirat szerint Grünn már kellőképpen járatos a kőnyomtatásban, egy litográfiái üzem vezetésére megfelelő ügyességet bír. Elegendő vagyonnal is rendelkezik annak felvirágoztatására. A helytartótanács azonban lassan, nehézkesen intézte az ügyet. A kérelmet 1845 elején meg kellett újítani; Lonovics József püspök külön pártoló javaslatot tett, amely szerint nemcsak Szeged városára, hanem a környékbeli népes mezővárosokra is haszonnal járna a kőnyomda felállítása. Végül a helytartótanács 1845. március 29-én hozzájárult és május 13-án kiadta a kőnyomda létesítéséről szóló engedélyt.30 Ez után szerezhette be Grünn azt a vas kézisajtót, amely a prágai Gottlieb Haas’sehe Söhne, szedőanyagokat és nyomdafelszerelési cikkeket gyártó cégtől származott. A nyomda művezetőjének fia, Burger Gusztáv 1892-ben megjelent írásában utal a vas kézisajtó beszerzésére.31 Arról azonban nem szól, hogy ez csakis a litográfiái sajtó lehetett. Az 1846-ra készített kalendárium borítója, Szeged határának 1846. évi térképe is a kőnyomtató sajtó meglétéről tanúskodnak. Mivel a Haas’sehe Söhne üzemből származott, minden bizonnyal korszerű, fémből készült nyomóeszköz lehetett. A nyomtatvány-előállítás 1840-es évekbeli megnövekedésével a nyomdai alkalmazottak száma szükségképpen növekedett. Grünn János 1844-től Burger Zsigmond személyében faktort is alkalmazott, a segédek száma akkor már hét, a tanoncoké kettő. A nyomdatulajdonos anyagi erősödését mutatja, hogy 1846-ban papírkereskedést is nyitott, amely említésre méltó forgalommal bírt. 95
