Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Boldogasszony ágya (A szülés hiedelmei)
Élő asszony még a húgom, aszongya, jaj, aszongya, Rozi, mi lelte ezt a gyerököt?! Möghal ez! Mondom, nem tudom. Mén a bele, de mán véröset, gennyöset. Annyira bélhurutos lőtt a gyerök. Hát mit csináljak?! Egyik orvostul viszöm a másikhon. Az egyik aszonta, hogy csak teát. De a gyerök mán, hát mán csak a csontja, bűre van. Mi lösz ebbül a gyerökbül, jó Istenöm? A másik mög azt mondta: kakaós tejet. Ez möghal a teán, ez möghal a teán. De mán a csontja, bűre. Tényleg, mán a magam gyerökitül majdnem féltem, annyira tönkremönt. írt csöppeket az orvos. Nagyon vigyázzon, csöppnél több ne mönjön, mert elalszik örökre. Hát átgyün a szomszédasszony, aszongya, ide figyelj, semmit se. Kilenc termöfaágat szőrözzél, és főzd mög, aszongya, vízbe, és abba fűröszd mög ezt a kisgyerököt. Hát mögtöttem ezt is. Mögfúrdettem a kisfiámat, a kis dunnájára ráfektettem, öltöztettem. Annyira gyönge vót. Egyször fölül a gyerök. A szája majdnem füliig ért, oszt elkezdött így kiáltani: aúúúúúú. Mögijedtünk tűié. Ez énrajtam történt, úgy higgyék el, ahogy van. Aszonta a szomszédasszonyom, hogy most hagyták el a rosszak. így mögborzadtam e! Most szálltak ki belőle a rosszak. Mondom, hogy ne beszéljen ilyet. Hidd el, hogy ez így van. Hát már möggyötörték vóna. Hát ilyen rosszak vótak azok?! Akkó elaludt a kisgyerök, mintha elvágták vóna. Aludt, aludt, aludt. Másnap mintha mán nem is az lőtt vóna. Hát hogy ezt a kilenc termőág csi- nálta-e? Meggyfa, almafa, diófa, barackfa gallyakat, gyümölcsfák ágairól vágjak. Mindönt összeszödtem, ami orgona, bodzafa, csak fa lögyön. Ami termőfa, mert a bodza is ezök az apró bogyók terömnek. Míg csak kilenc nem lösz. Na, mögvan, hállá Istennek, készítöttem a fúrdővizit. Most mi fog történni? Máig is emlögeti a testvéröm: nem felejtöm el azt a kisgyerököt, amikó eltátotta a száját, oszt csúnyán tött. A szomszédok azt mondták, ha ebbül gyerök lösz, a halottak föltámadnak. Még most is tudok rá tanukat állítani, akik akkó látták. (Török Istvánná, Tápé) 17. Az én édösanyám, ha a pici gyerököt mögverték szömmel, a székre tött egy nagykést lapjára, és arra ráült. A kicsit a kezibe vötte, és úgy szoptatta. Simogatta a fej it és ráimádkozott nem vót szabad leírni, csak egymástul eltanulni, mert ha leírták, akkor nem használt. (Fazekas Sándorné, Makó) 18. Olyan is vót, akinek madárszart főztek tejbe, oszt azt adták neki szemverésrül. (Fejes Lászlóné, Apátfalva) 19. Hát édösanyám ahogy mesélte, hogy én is pár hónapos vótam, oszt olyan beteg vótam, hogy hiába vitt az orvosokhon. Aszonta, vigye haza Siha néni, mert aszongya, mert ez möghal hamarosan. Oszt akkó elgyütt 94
