Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Jegykendő a forgószélben (Boszorkánytörténetek)
napfőkött előtt amit bírnak kicsepegtetni tejet, azt tőtsék az itatóvályúba, oszt akkó meztelenre vetkőzzön le, vegye a lába közé a vályút, oszt verje ki belüle a tejet, meglássa, hogy helyregyünnek. Úgy is vót. Sikerült. Ennyit tudok mondani. (Deák Mátyás, Fábiánsebestyén) Gyógyít a rontó megkíézéséveí imádsággal 107. Olyan tehenünk vót, hogy huszonegy liter tejet adott. Mindön fejésbe, röggel, délbe, este hét literös kanna tele vót, úgy ráztuk bele a habtú. Hat lányom vót. Hát főgyün a legkisebb lány, mer mindég ketten möntek fejni, mer egy nem bírta hozni. Hát kérdözöm tűle, mi van? Aszongya, jaj, édösanyukám, de sajnáljuk a Szikrát. Mondom, miért, tán valami történt vele? Úgy ordít, mint a vadállat, édösapám mög akarta ütni, de én úgy ríttam, hogy ne bántsa édösapám a tehenet, hogy nem állt mög neki fejni. Na, jó van hát. Gyerünk azonnal. Űtet hívtam magamma, dehogy is várok. Majd valahol mögkeressük mink aztat, majd én mögnézöm. Odamék, hát ott dör- fe3lodzött a leiköm. De így álltak a csőcsei, mán két fejés vót nála, és csöpögött belülié a tej. De közel nem engedöttmagáhon, rúgott, vágott, bömbölt a tehén. Mindjárt eszömbe jutott, hogy hallottam nagyapámtú, hogy mög szokták a tehenet rontani. Mondok, van itt az Örzsébetbe. Mindjárt egondótam, én eküdöm a kislányt ahhon az embörhöz, hogy mán a déli fejés ne érje a tehenet, valami lögyön már vele. Emönt a kislány. Mondja a kislány ott ennek az öreg bácsinak: Bácsika, aszongya. Na, mi járatba vagy, fiam? Ugye, rontva van a tehenötök? Mán ű mondta. Tizennégy liter tej nála van a tehénnek, de mán maradása nincsen. Aszongya: nem tudtatok rögge együnni? így ezze a szóvá. Hát jó van, fiam, mondjad anyádnak, adott oszt rögtön, ássa el eztet a port a küszöb alá. Papírba vót. Belül, kívül ássa el, mög vesse rá a körösztöf hogy Atyának, Fiúnak, Szentlélök Istennek neviüe tőszóm eztet, ezt emondja utána. Osztmikó eztmögcsináta, azonnal mönjetök lefelé Bokrosra a tehénhön. Hát mikó leértünk, hát mán akkó úgy folyt a könnye a tehénnek, úgy bömbölt. Oszt akkó minket se nem rúgott, se nem vágott, mögadta magát, és úgy fejtem kifelé. Hárman bírtuk kifejni a tejet. Vér is gyütt, mindön gyütt mán, oszt elástuk. Aszongya, majd oszt estefelé, mikó fejni akartok, azt a tejet adhassátok oda a disznónak, de tik azt ne fogyasszátok. Majd másnap rögge elváltódzott újra. A tehén mög se mozdult. Hanem majd az az asszony ódámén, aszongya, kéri anyádtul, aszongya, csak egy kis tejet is adjon. Egy harmadik szomszédasszonyom vót. Möghalt. Éppen mondtam, mög is szenvedőit ilyen boszorkányságba. A jószág szenvedőit mög, nem ű. Bújjon az ördög, ott ahun van, bele. Mert én úgy sajnáltam azt a tehenet. Jaj, neköm, ha beledöglik, mi lösz velünk. A kapuhon gyütt. Aszongya, nem akarok mán bemönni, hanem adjá egy kis tejet. Eredj az anyád ide-odáját, mert mindjárt adok olyan tejet! Verjem 49
