Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)

Tanulmányrészletek

A meglehetősen szegény körülmények között élő parasztemberek számtalan hiedelemmondát, népi imádságot mondtak hangszalagra a hatvanas évek elejétől kezdve. Adatközlőim boszorkányos történetei, anekdotái és a népi áhitat emlékei arról győztek meg, hogy őrzik az ősöktől örökölt szövegeket és szájhagyományozás útján terjesztik is azokat.

Kovács János — a Vasgyára

Kovács János 1912. április 21-én született Csanyteleken. Mindössze négy osztályt járt, aztán elállították munkába. Mondanom sem kell, az ő sorsát is meghatározta a földmunkásokat sújtó szegénység. Jóeszű gyerek, leleményes fiú lehetett. Édesapjáról mindössze ennyit tudott csak mondani: ..Vadonkapott gyerek vagyok, közös erővel csináltak a magyarok. Mindenki azt mondja, hogy valami lázas agyú zsidó csinált. Azok ilyen nagy esz- mések.” Csanyi születésű édesanyját Horváth Piroskának hívták. Adatközlőim közül többen megerősítették, hogy a szegények nehéz sorsát élte. Volt cseléd, részes arató, aztán pedig „vállalkozó”. Nem gyűjtött vagyont, nem érdekelte a föld, dolgozott, ahol fölfogadták.

Különcségét mi sem bizonyítja ékesebben, mint zeneszeretete, vonzódása a muzsikához. Hegedülő parasztember már önmagában csodabogárnak számított az akkori viszonyok között. Hát még a könyvek, az újságok tanulmányozása.

Valamikor az egykori Kis utcában (ma Ságvári Endre utca) éldegélt édesanyjával, míg egy szép napon megszöktette Szél Juliskát, aki a felesége lett. Hogy hites-e vagy sem, azt ma már nehéz lenne tényként közölni. Édesanyjával és a feleségével éldegéltek egyfedél alatt, míg meg nem halt az édesanyja. Akkor aztán Gyúró élete is megváltozott. Unokatestvéréhez, Nagyváradi Istvánékhoz költöztek. Ez 1947-ben vagy 1948-ban lehetett. Igaz, házhelyet is kapott a Pókföldön, de házat nem épített rá. Bizonyára azért, mert nem volt miből. Földkunyhót azonban igen. Adatközlőim megrökönyödése szerint talán ott szülte meg gyermekét is az asszony. De akárcsak a felszabadulás előtt, úgy később is sajátmaga által épített vermekben élte életét és bujkált a hatóságok elől. Nem csodálható, hogy felesége elhagyta, és magával vitte a kisfiát is.

Kérdezhetnénk, hogy ezek a híresztelések miért nem tényeken alapszanak? Vasgyúrótól a kérdésekre sohasem kapnánk választ. O kétségtelenül természetfölöttinek tartja ma is saját tudományát és sorsának alakulásába sem enged beleszólást.

Tőle tudom, hogy Budapesten munkásszálláson is éldegélt, de Csanyteleken fűzfák odvábán és a temetőben levő gödörben élte életét, az is biztos. Ma pedig nyugdíjasként a helyi termelőszövetkezet fáskamrájában húzta meg magát könyvek, újságok és egy rádió társaságában. Az segít neki, aki tud, az, aki még mindig tisztelettel övezi személyét.

278