Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Tanulmányrészletek
Vót neki egy ilyen nagy könyve. Fekete táblája vót neki, mert a táblája megvót sokáig. A lapokon pedig betűk vótak, de nem azok a rendes nyomtatott betűk. Hanem ő írt ilyen vonalakra. Akik gondviselték nem tudták, hogy mi lett a könyvvel. Nem tudják, hogy hova lett. Csak a táblája maradt meg. Ezek szerint elégette kályhában, amikor beteg lett, hogy másra ne menjen a tudomány. Nem akarta átadni másnak. Például velünk történt meg, hogy veszett kutya jött be a tanyába, és akkor az édesanyám elgyütt házhoz, mert a kutyájukat megmarta. Mink gyerekek kint vótunk, hát minket nem bántott a kutya. Mondta az édesanyám neki, mert sógora vót neki, azt mondja, hogy:- Sinka sógor, a kutya így meg így begyütt a tanyába, mit csináljunk?- Semmit, Vera a lányom, pusztítsátok el a kutyát, mert hiába mondom, hogy ezt adjatok neki, meg azt adjatok neki. Ott vannak azok a gyerekek, legjobb lesz, ha elpusztítjátok. Hát oszt nálunk elpusztítottuk a kutyát. Agyonlőtték. Na ezért mondták azt, hogy: „Elküldi, mint Sinka a kutyát”, hogy bement a bejáróúton az a kutya, oszt elküldte, nem engedte be a tanyába. Hogy mit tudott vele beszélni, vagy hogy hatott rá azt nem tudom. Például énrám is hatnak a kutyák. Akárhova bemegyek én, énhozzám odagyün a kutya, nem bánt. Kell az emberben lenni olyan megérzésnek, hogy szeressék. Itt van ez a nagy kutya (Athos) adja a mancsát a tenyerembe. Nem bánt sose. Ahol kutya van, nem bántanak a kutyák. Érzi a kutya, hogy szeretik. Olyan valami. A Veszett Nagy Sándort az édesapámék emlegették. A szentesi tanyák között lakott, azt tudom. Hogy oszt mért hívták Veszett Nagy Sándornak, azt nem tudom. A Sinka majdnem az első ember vót a faluba. Gazdaember vót annak idejin. Gyógyítással foglalkozott. Tisztelték. Híre vót neki. Nekem van egy húgom, akit kicsi korán elért az az epilepsziásroham. Gondolom az lehetett rajta és kétszer-háromszor elérte ez a görcs, oszt az édesanyám bekente neki a homlokát ecettel, lefektette, oszt úgy helyre gyütt, oszt játszottunk tovább. Három-négy éves lehetett, én olyan hat-hét éves lehettem, és akkor elgyütt ide, ehhez a Sinka sógorhoz, oszt mondta neki, hogy milyen időközönkint, meg hogy mikor gyün rá. Ez a roham, és akkor adott neki, még arra is nagyon emlékszem, olyan három-négy decis üveg lehetett, oszt abba olyan piros színű folyadékot adott. Aszonta, tegyenek bele a levesbe, kávéba vagy tejbe, ha úgy se akarja megenni, akkor pedig kockacukorra cseppentesse. De olyan érdekes szaga vót annak a gyógyszernek. Utóbb már nem akarta sehogy se megenni, de meggyógyult tűle a húgom. Ezt tudom mondani, mert ez velünk történt meg. Ez a húgom kint van Kanadába, egy grófékhoz ment el gyereknevelőnek. Szentgotthárdon találkoztam vele, akkor beszélgettünk, oszt aszonta ne beszélj tovább mert felakadt a szemem. Ez maradt meg nála, de olyan rohamféle nem lett már neki. 260
