Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Tanulmányrészletek
Jegykendő a forgószélben Bevezető Illyés Gyula vallja: „Nem kisebb újdonság történt ugyanis, mint annak elkerülhetetlen felismerése, hogy a népművészet szépségeszménye azonos a magas művészetek szépségeszményével.” Ahhoz azonban, hogy a népi kultúra a maga szépségében kiteljesedhessék, a fóldszínre hozott adatok sokaságára van szükség. Nem véletlenül jegyezte meg Bartók Béla Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? című tanulmányában: „Mert mire van szükségünk, hogy okokat kinyomozhassunk, összefüggéseket kibogozhassunk? Adatokra, adatokra és megint csak adatokra százezerszámra!” Ezért ültem le huszonöt évvel ezelőtt a kis Maros menti község, Ferencszállás egykori szegényeinek asztalához. Ezért kutattam át országrésznyi tájat a Tisza és a Maros vidékén. Ezért gyalogoltam a zöld jegenyéket gyertyaként égető Homokországban, hogy költészetté emelhessem a súgva elmondott hiedelmeket, babonákat, gyönggyel gyökerező népi imádságokat, táltostörténeteket. Németh László vallomásos hite szerint: „A hűség az író számára nemcsak erkölcsi parancs, de ingyen bányabérlet is, anyagbeszerzés.” E szellemi és erkölcsi parancs kettős kötésében mi sem természetesebb, mint fölszínre hozni a kallódó nemzeti örökséget, a nyelv őrzötte ősi szertartások íratlan eseményeit, balladás történeteit, az őstapasztalás aranyrögeit: babonákat, hiedelmeket, szokásokat, még föllelhető töredékeiket. Megmenteni és fölmutatni mindazon értékeket, amelyek lankadatlanul munkálnak a mélyben. Az emlékező adatközlők minden fennhangon mondott szava egyedülálló népköltészeti alkotás. Szépségével, mondanivalójának gazdaságával az Ómagyar Mária-siralom ősiségével, értékével vetekszik. Mert milyen szellemi kultúrát őrizgetnek az adatközlők? Mindenekelőtt a népi kultúra szellemi rekvizítumait. Mikor a hiedelmek, szokások, népdalok, népmesék szövegeire terelődik a szó, egyszerre kitárulnak, és személyiségüket az ősöktől tanult-hallott gyakorlati tapasztalások határozzák meg. Ott, ahol a magas kultúrában az irodalom meg a képzőművészet foglalja el megillető helyét, adatközlőim a hiedelmek sejtelmes mondatait idézgetik. Azokról beszélek, akik néhány iskolát végeztek mindössze, tehát akár tudatlanoknak, analfabétáknak is nevezhetném őket. Én azonban az ellenkezőjét állítom. Azt az egyetlen mondatot, amelyet tudnak, nemzeti kultúránk szerves részének tekintem, a mondandó hitelességét, esztétikai értékét pedig fölemelő, közösségi ihletésű művészi alkotásnak tartom. 232
