Polner Zoltán: Csillagok tornácán. Táltosok, boszorkányok, hetvenkedők - Tanulmányok Csongrád megye történetéből 29. (Szeged, 2001)
Hetvenkedők (Vasgyúró – Vass Laci bácsi)
Szénbányába dógoztunk. Aszongya, úgy másztunk be egy lyukon. Oszt akkó a lapátra vöttük a szenet, oszt curukkolva vissza. Összegörnyedve bújtunk vissza, ki a lyukon. (Molnár József, 1925) 17. Majd mikó, aszongya, fogságba kerűttink, nem vöt kaja. Möntünk kódulni. Möntünk, aszongya, a városba, osztán danótunk. Danótuk, hogy „Szalad a tehén, lityög-fityög a pi.. .ja a szátokra!'’ Ilyenöket mesélt az öreg. (Kúrái János) 18. Nagyon szerette a csáját. Felesége mindég mondta, te csak mindég a csájáért vagy oda, aszongya. Pedig más étel is van. Ő, aszongya, hogy mink kint mit öttünk, aszongya, nem is tudjátok! Mög, hogy, hogy éltünk! Kukoricakását öttünk, mög csalánt. Azt mondta. (Molnár Etelka) 19. Amikor fogságba vöt, azok mind olyan elmebeteg embörök vótak. Ű mög szanitéc vöt. Egyször az egyik olyan szépen könyörgött, hogy engedje föl, mert le vótak kötözve. Hát ű aszongya, fölengedte. Egy darabig mászkált. Egyször nekimönt, harapta, rágta, mindönt csinált. Aszongya, nem tudom, hogy hogy kaptam úgy el a két lábát, oszt ráléptem a nyakára. Egybül möghalt. Mintha egy légy pusztult vóna el. (Molnár József, 1925) 20. Aszonta neköm, hogy ű vót ilyen földbirtokosnál is. Ilyen gazdagabb embömél. Ozst ű vót néki a kocsisa. Aszongya, azt mindön röggel vinni köllött a templomba. Ki vótak adva, ugye, házakhoz. Osztán aszongya, deduskának köllött szólítani az embört. Nagy szakálla vót. Osztán aszongya, hogy tetejire köllött mindég főmönni neki, mert ott vót ez a kis templom. Oszt lefele mindég gurulva gyütt az öreg. Lefeküdt, oszt, úgy gurult le a völgybe. Ez mindön röggel mögtörtént. (Molnár József) 21. Mikor Oroszországba annál a gazdag embömél cseléd vót, ott a cselédasszonynak vót egy kecskéje. Oszt aszonta, hogy azt le kéne vágni. Mondta az úrnak, ha elengedné Lacit, levágná. Én elmék, aszongya, ha lefekszik velem. Hát aztán aszonta az asszony, nem bánja, de ha mögtudja az uram? Hát oszt le is feküdt. Oszt olyan jól esött neki, hogy aszonta: isontrá! Mégegyször, aszonta. Ó, aszonga, egy fogolynak nem vót arra ereje, hogy mégegyször. (Molnár József) 16. 223